Vetítések

Vad Balaton

est.hu:
9/10
|
olvasói
9/10 (5)
Aki nem csak fürdési és rekreációs célból keresi fel a Balatont, jól tudja, hogy Közép-Európa legnagyobb tava és annak környezete kivételes élővilággal büszkélkedhet.
A rendező, vágó Mosonyi Szabolcs nagy elszántsággal, türelemmel és kreativitással, na meg modern technikával felvértezve - két és fél év munkájának eredményeként - mutatja meg mindazt a szépséget és bőséget, amit ez a táj magáénak tudhat. Különösen igaz ez azokra a helyekre, melyek még a rutinos természetjárók szeme elől is rejtve maradnak. 
 
A Vad Balaton azon túl, hogy az ismeretterjesztést szolgálja, egyben szórakoztat is, nagy hangsúly helyeződik a látványra, melyet a víz alatti és drónnal készített felvételek, szuperlassítások tesznek teljessé. A „Vad” sorozatban már megszokott, színvonalas képi és a vele együtt élő, Mátyási Attila Merkaba álmodta zenei világ köszön vissza, ezúttal azonban nem egy állatfaj, hanem maga a tájkép a főszereplő. Az évszakok váltakozása, a születés és halál mellett az egykor itt elterülő, a jelenlegi arculat megformálásában részes ősóceánok, tengerek, tavak, vulkánok és sivatagok is beleszövődnek a történetbe. Ahogy a tavaszból haladunk a télbe, úgy megyünk vissza a földtörténeti korokban, így a bő egy órába belesűrítve nemcsak a növényekkel és állatokkal, hanem a kőzetekkel is megismertetik a nézőt. 
 
A televízióban bemutatott változat mozivászonra optimalizálva, néhány, korábban fájó szívvel mellőzött jelenettel kibővítve maradandó élményt nyújt. Felkészül az Északi-középhegység.  
Hujber
2018.04.17
|
magyar természetfilm, 65 perc, 2018
A Balaton és gazdag élővilágának lenyűgöző, speciális víz alatti kamerákkal és rejtett vadkamerákkal felvett képei egy színpompás természetfilmben.
Forgalmazza: Pannonia Entertainment Ltd.
Bemutató: 2018. április 19.

Vetítések


Kapcsolódó cikkek



Film premierek

A kém, aki dobott engem

amerikai akcióvígjáték, 117 perc, 2018

Szoba gyerekkel kiadó

francia vígjáték, 105 perc, 2018

Skate Kitchen

amerikai filmdráma, 100 perc, 2018

Nem vagyok boszorkány

angol-francia-német filmdráma, 93 perc, 2017

Eldorádó

német-svájci dokumentumfilm, 90 perc, 2018

Az elrabolt hercegnő

ukrán animációs film, 85 perc, 2018

A védelmező 2.

amerikai akcióthriller, 121 perc, 2018
Játék
A Magyar Természettudományi Múzeum küldetése, hogy felébressze és fenntartsa a természet sokféleségének megismerése és megértése iránti igényt, és elkötelezetté tegye a társadalom tagjait a természeti környezet megőrzése iránt.
Filmek a TV-ben
H
13
K
14
Sze
15
Cs
16
23:30
Disturbia
amerikai thriller, 2007
23:35
Péntek 13 - IX. rész: Jason pokolra jut
amerikai fantasy, horror, 1993
23:35
A galaxis őrzői
amerikai akciófilm, 2014
23:40
Harc Petrilláért
román dokumentumfilm, 2016
23:45
[Rec]
spanyol horror, 2007
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.