James McAvoy is feltűnhet az Az második részében

Nyártól forog a Warner bohócos horrorjának második része, és végre a szereposztás kapcsán is kezdünk kicsit okosabbak lenni.
A tavalyi év egyik legnagyobb mozisikere volt a Stephen King Az című gigaregényéből készült film, aminek a folytatása csak azért trükkös, mert míg az első részben gyerekek voltak a főszereplők, a másodikban már felnőtteket csinál ki Krajcáros bohóc. Azt már tudhatjuk, hogy a csapat nőtagját Jessica Chastain alakíthatja, és végre kiderült egy-két infó a férfiszerepek alakulásáról is. A Warner jelenleg James McAvoy-jal folytat tárgyalásokat Bill Denbrough szerepéről, a mostanában a Barry című HBO sorozaton dolgozó Bill Hader pedig Richie Tozier szerepében tűnhet majd fel, feltéve, ha sikerül megegyezni velük. A filmet 2019 szeptemberétől játsszák majd világszerte a mozik. 
 
(hollywoodreporter.com) 
2018.04.13
|


Film premierek

Üveg

amerikai akcióthriller, 129 perc, 2019

Tű, cérna, szerelem

francia-indiai filmdráma, 99 perc, 2018

Kurszk

belga-luxemburgi filmdráma, 117 perc, 2018

Az átkelés madarai

dán-kolumbiai-mexikói gengszterfilm, 125 perc, 2018
Játék
Egy szép történetet, ami arról szól, hogy teljesen mindegy, hány évesek vagyunk, milyen rondának vagy szerencsétlennek születtünk, hol élünk és mennyi pénzünk van, mindannyiunknak szüksége van valakire, aki megért minket és törődik velünk.
Filmek a TV-ben
21:00
Szigorúan piszkos ügyek 3
hongkongi gengszterfilm, 2003
21:00
Riddick - A sötétség krónikája
amerikai akcióthriller, 2004
21:00
A banki meló
angol krimi, 2008
21:00
Sárkányok háborúja
amerikai-cseh kalandfilm, 2000
21:00
A Da Vinci-kód
amerikai thriller, 2006
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.