Távozik a Jóban Rosszban Bezerédi dokija

Ma látható utoljára a képernyőn a Bezerédi doktort alakító Kedvek Richárd, a Jóban Rosszban egyik meghatározó szereplője. A sármos pszichológus 2011 nyarán csatlakozott a sorozat szereplőgárdájához, és hamar belopta magát a Csillagvirág klinika női dolgozóinak szívébe.
Az évek során Kedvek Richárd karaktere egyre nagyobb hangsúlyt kapott a történetben, és a csillagkúti csapat alapemberévé vált, ám most saját kérésére távozik a sorozatból. 
 
„Az első perctől imádtam a forgatás hangulatát, azt a profizmust ahogy napról napra felvesszük a jeleneteket. Kiváló stáb dolgozik a sorozaton, akik közül sokakkal baráti kapcsolatom alakult ki az évek alatt” – mondta a színész. 
 
Az egyik legkeményebb forgatási napról azt mesélte, hogy esküvőjelenetet vettek fel 2016-ban késő délutántól másnap hajnalig és szinte az összes szereplő részt vett rajta, kicsit olyan volt, mint egy stábparty. 
 
A doktor története úgy alakul, hogy egy félreértés miatt elbúcsúzhat az állásától, a Csillagvirág Klinika társigazgatója, Faragó Alex (Kiss Ernő Zsolt) kirúgja a kórházból. 
 
A sorozat stábjában szinte már hagyomány, hogy a távozó karaktereket egy „Csillagkút díszpolgára” emléktáblával búcsúztatják, Kedvek Richárdot is megajándékozta a csapat. 
2018.04.24
|


Filmek a TV-ben
H
30
K
31
Sze
1
Cs
2
P
3
18:15
James Bond: Aranyszem
amerikai akciófilm, 1995
18:20
A lelőhely
kanadai sci-fi, 2018
18:25
Herkules
amerikai animációs film, 1997
18:25
A belleville-i zsaru
francia vígjáték, 2018
18:35
Kisasszonyok
amerikai romantikus film, 1994
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
30
K
31
Sze
1
Cs
2
P
3
17:19
Grizzy és a lemmingek
2016, II. évad, 124. rész: Intenzív ápolás
17:20
Vadócok
2018, I. évad, 8. rész: A családi vacsora
17:20
Ébresztő / Várakozás / Gombafertőzés
Clean évad, 5. rész: 83
17:21
Monchhichi
I. évad, 8. rész
17:21
Diri-dili
1. rész: 104
Közlemény Budapest, 2020.03.12. A 2020. március 11-i kormányrendelet következtében a Pesti Est mind a nyomtatott, mind az online működését leállítja. A kialakult helyzet és a kormány döntése alapvetően befolyásolja az üzleti működésünket, emiatt kénytelenek vagyunk leállni a lapkiadással. Az elmúlt közel 30 év alatt ez lesz az első olyan hét, amikor a Pesti Est nem jelenik meg. Olvasóinkat arra kérjük, hogy tájékozódjanak – mind a hazai, mind a külföldi médiából – a koronavírussal kapcsolatos hírekről! Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, és kezdetnek ezeket weboldalakat ajánljuk az információszerzésre: angolul: theguardian.com németül: www.spiegel.de spanyolul: elpais.com franciául:  lemonde.fr Kedves olvasóink, arra szeretnénk kérni titeket, hogy tartsuk be az óvintézkedéseket, segítsük egymást abban, hogy a vírus terjedését lelassítsuk, és vigyázzunk egymásra, gondolkodjunk józanul. Hiányozni fogtok. Viszmeg Krisztina Lapigazgató
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.