Kimaradtak a Végtelen háborúból, helyette saját filmmel jönnek…

Új előzetes!
Most mutatták be a Bosszúállók harmadik részét a mozikban, ami igencsak nagy port kavart a nézők körében. Ebben a filmben majdnem az összes Marvel-hős feltűnt, de csak majdnem, mert a Hangya (Ant-Man) szerepét sokan hiányolták.
A hiány nem véletlen, az apró szuperhőst valóban nem láthattuk a Végtelen háborúban, de a Marvel ért a rajongók nyelvén, és bár a nézők még fel sem ocsúdtak az új Bosszúállókból, máris lehozták az első teljes előzetest A Hangya és a Darázshoz (Ant-Man and The Wasp).



Úgy néz ki, Paul Rudd idén nyáron újra feltűnik Scott Lang – vagyis Hangya – szerepében a 2015-ös önálló szuperhősfilm után. Az új filmben Evangeline Lilly játssza majd a Darázs (The Wasp) szerepét és Hannah John-Kamen alakítja az ellenség képében Szellemet (Ghost).

A Bosszúállók: Végtelen háborúra annyian voltak kíváncsinak, hogy már az első hétvégén 250 millió dollárt csengetett a Marvel Studiosnak, ezzel minden idők legnagyobb bevételű filmje lett.

Az Ant-Man and The Wasp az előzetes alapján ugyanolyan viccesnek, pörgősnek és egyedinek tűnik, mint a 2015-ös Ant-Man, de ez majd július 5-én úgyis kiderül, ugyanis ekkor kerül a magyar mozikba.

(nme.com)

2018.05.03
|


Film premierek

Keresés

amerikai thriller, 102 perc, 2018

Johnny English újra lecsap

amerikai-angol-francia akcióvígjáték, 88 perc, 2018

Briliáns válás

belga-francia vígjáték, 95 perc, 2018
Játék
Maja mindenképp szeretne részt venni a vidék legnépszerűbb játékában, a Mézcsatában, ám túlzott lelkesedésével a méhecske magára haragítja a méhbirodalom császárnőjét.
Filmek a TV-ben
18:15
Kölcsöncsalád visszajár
amerikai vígjáték, 2005
18:25
A setét torony
amerikai fantasy, 2017
18:30
Csak egy átlagos suli
amerikai-kanadai vígjáték, 2017
19:00
Tűz a mélyben
amerikai akcióthriller, 1997
19:00
Speciális alakulat
kanadai akciófilm, 2011
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.