Kirúgták a Filmakadémiából Roman Polanskit és Bill Cosbyt

Egy közleményben hozta nyilvánosságra az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia azt a döntést, miszerint a szexuális zaklatással vádolt Roman Polanskinak és Bill Cosbynak nincs többé helye a társaságban.
A botrányba keveredett rendező és a humorista az Akadémia szerint megsértették a szervezet etikai kódexét, és a május 3-án kiadott közlemény szerint ezek után jobban megkövetelik majd a tagoktól az emberi méltóság tiszteletben tartását.

Harvey Weinstein tavalyi botrányának kirobbanása óta számos hollywoodi sztárról derültek ki hasonló esetek, és azóta lavinaszerűen dőlnek össze karrierek az amerikai filmvilágban.

A kizárást is ilyen jellegű probléma okozta: Cosbyt az utóbbi időben 60 nő vádolta szexuális kihasználással, Polanski pedig még 1978-ban erőszakolt meg egy akkor 13 éves lányt. Utóbbit 2003-ban ítélték meg legjobb rendezőnek az Oscaron, és bár tagságát most elveszíti, díjától nem fosztják meg.

Az Akadémia történetében velük együtt mindössze 4 embertől vonták meg tagságukat: elsőként 2004-ben volt rá példa, amikor Carmine Caridi kiszivárogtatott egy előzetest, majd 2017-ben Weinsteint zárták ki a mostanihoz hasonló ügyek miatt.

(theguardian.com)

2018.05.07
|


Film premierek

Kópé

amerikai-kanadai animációs film, 87 perc, 2019

Downton Abbey

angol filmdráma, 122 perc, 2019

Curtiz - A magyar, aki felforgatta Hollywoodot

magyar életrajzi dráma, 98 perc, 2018

100 dolog

német vígjáték, 111 perc, 2018
Játék
A Bosszúállók-széria negyedik felvonása egy 22 filmből álló történetfolyam megismételhetetlen lezárása, egy monumentális utazás utolsó állomása.
Filmek a TV-ben
H
9
K
10
Sze
11
Cs
12
P
13
Szo
14
20:30
Törölve
szlovén filmdráma, 2018
20:55
Hat nap, hét éjszaka
amerikai akcióvígjáték, 1998
21:00
Pillangó
amerikai kalandfilm, 1973
21:00
Szakíts, ha bírsz
amerikai romantikus vígjáték, 2006
21:00
A Boszorkány-hegy
amerikai akciófilm, 2009
Ma még tart a Vegetáriánus Fesztivál előadásokkal, filmekkel, egészséggel és ételekkel. #vegetáriánusfesztivál #vegetarianus #joga #vegan #egeszseg #fenntarthatosag #programajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.