Amerika Kapitány katasztrófafilmhez szerződött

Miután a Bosszúállók 4-gyel valószínűleg végleg szögre akasztja a pajzsát, Chris Evansnek, azaz Amerika Kapitánynak új feladatok után kell néznie. Meg is találta az egyiket.
Nem egyszerű dolog Marvel-színésznek lenni. A stúdió ugyan tényleg bárkit világsztárrá tud tenni, de az ezzel járó munka olyan szinten leköti a színészeket, hogy alig marad idejük mellette bármi másban szerepelni. Ez ér véget most Chris Evans számára, aki már építgeti az MCU utáni karrierjét. Ennek egyik első lépése a Greenland című katasztrófa-thriller lesz, ami egy család túlélésért folytatott harcát mutatja majd be egy nagy katasztrófa idején. Ennél többet tényleg nem árultak el a Cannes-ban árult film tartalmáról, de az már beszédesebb, hogy rendezőnek Neil Blomkampet (District 9, Chappie) szerződtették. A filmet nemzetközileg az STX forgalmazza majd. 
 
(theplaylist.net) 
2018.05.14
|


Film premierek

Pelyhes – Kalandra fel!

belga-izlandi animációs film, 83 perc, 2018

Patrick – Ebbel szebb az élet

angol családi film, 94 perc, 2018

Nyitva

magyar romantikus vígjáték, 98 perc, 2018

A fakír, aki egy IKEA szekrényben ragadt

amerikai-belga-francia-indiai-szingapúri filmdráma, 92 perc, 2018

Az első ember

amerikai filmdráma, 141 perc, 2018
Játék
Minden eddiginél nagyobb területen, több kiállítóval, exkluzív fashion show-val és egy vadonatúj, egyedülálló kuponakcióval jelentkezik az Őszi Esküvő Kiállítás a Hungexpón.
Filmek a TV-ben
H
15
K
16
Sze
17
Cs
18
P
19
18:10
Vasember 2
amerikai akciófilm, 2010
18:10
Négy nap Toszkána
német romantikus film, 2008
18:15
Knerten nyomoz
norvég gyerekfilm, 2010
18:20
Apám Lola
francia film, 2017 (feliratos)
18:25
Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag
amerikai akció-kalandfilm, 1989
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.