Befejeződött Kocsis Ágnes ÉDEN című filmjének forgatása

A Friss levegő és a Pál Adrienn írója és rendezője, a Balázs Béla-díjas Kocsis Ágnes a napokban fejezte be új nagyjátékfilmje, az ÉDEN 38 napos forgatását, mely a Mafilm fóti stúdiója mellett 30 budapesti helyszínen, Balatonbogláron, Tökölön és Pécsett zajlott.
A magyar-román koprodukcióban, belga részvétellel készülő alkotás egy különös szerelmi történet, amelynek főszereplője egy harmincas évei végén járó nő, aki mindenre allergiás, ezért teljes elszigeteltségben él. A film társ-forgatókönyvírója Ivo Briedis, Németh Gábor és Andrea Roberti, az operatőr Tóth Widamon Máté. 
 
Kocsis Ágnes első nagyjátékfilmjét, a Friss levegőt az 59. Cannes-i Filmfesztiválon, a Kritikusok Hete szekcióban mutatták be, majd az Európai Filmakadémia Discovery Award kategóriában jelölte a legjobb 4 film közé. A Friss levegő több mint 80 nemzetközi filmfesztiválon vett részt, és 14 díjat nyert. A vírus című rövidfilmje ugyanebben az évben 3. díjat nyert a Cannes-i Filmfesztivál Cinefondation szekciójában. Pál Adrienn című második nagyjátékfilmje megkapta a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége, a FIPRESCI díját a 63. Cannes-i Filmfesztiválon, az Un Certain Regard szekcióban, majd 20 díjat nyert különböző nemzetközi filmfesztiválokon. A rendezőnőt 2011-ben Balázs Béla díjjal tüntették ki. 
 
Az ÉDEN a tervek szerint 2019 második felében kerül a hazai mozikba Lana Baric horvát színésznő, Daan Stuyven belga rockzenész és a Magashegyi Underground dalszövegírójaként ismert Bocskor Salló Lóránt főszereplésével, a Mythberg Films gyártásában, a Mozinet forgalmazásban.  
2018.05.30
|


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
Szo
19
18:10
Starsky és Hutch
amerikai vígjáték, 2004
18:15
Vadon
amerikai film, 2018
18:15
Hazugságok világhálója
amerikai thriller, 2018
18:25
Mindhalálig zene
amerikai musical, 1979
18:25
Everest
amerikai-izlandi-angol filmdráma, 2015
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.