Nagyszabású Banksy-kiállítás nyílik Londonban

A Banksy karrierjét elindító műkereskedő, Steve Lazarides új londoni galériájában rendez a nyáron nagyszabású kiállítást a graffitiművész 2002 és 2008 között készült műveiből - számolt be róla a The Art Newspaper online kiadása.
Lazarides a mayfairi galériában olyan „múzeumi jellegű" tárlatot akar rendezni, amely igazi szenzáció lesz. A július 9-én megnyíló kiállításon a művész mintegy húsz vásznát és ugyanennyi nyomatát állítja ki, amelyek közül a legtöbbet meg is lehet majd vásárolni. 
 
A kiállítást Lazarides a művész 2002 és 2008 közötti műveiből válogatta össze. Ezek az alkotások nem utcai graffitik és nem is Banksy magángyűjteményéből származnak, a képek korábban már mind megfordultak a piacon, egyik sem először cserél majd gazdát. Több olyan munka is szerepel a tárlaton, amelyeket eladásuk óta nem láthatott a közönség. Ezek között van a Turf War (2003) vagy a Crude Oils (2005), amelyeket 2006-ban Los Angelesben egy háromnapos kiállítás alatt mintegy 50 ezren tekintettek meg. Olyan hírességek is betértek akkor a galériába, mint Brad Pitt és Angelina Jolie, akik 120 ezer fontot (44 millió forintot) fizettek egy festményért, amely egy ernyő alatt ebédelő fehér családot és az őket figyelő 15 éhező afrikait ábrázol.
 
A londoni tárlat legizgalmasabb képei között lesz a Show Me the Monet (2005) és a Media at War. Előbbin Monet egy tavirózsás képének víztükréből két felborult bevásárlókocsi és egy útterelő bója kandikál ki, az utóbbi központi figurája pedig egy háborús környezetben lévő sérült kislány, akit a média kamerája mutogat, de közben feltartják a segítségére siető orvosokat. 
 
Lazarides elárulta, hogy vagy egy évtizede nem is beszélt személyesen Banksyvel, de miközben tudja, hogy a művész nem lenne elragadtatva a kiállítástól, mivel szereti a dolgait maga irányítani, nem is ellenezné, mert alapvetően azt akarja, hogy minél többen lássák a képeit, és ne legyenek végleg elzárva egy trezorban. 
 
(MTI) 
2018.05.31
|


Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.