Programok hétvégére

2018. július 20-22.
A többség ilyenkor nyaral, ám maradtak azért még szép számmal emberek a fővárosban is. Nekik sem kell azonban lemondaniuk a nyár örömeiről, számos program várja ugyanis ezen a hétvégén is a budapestieket. Mozi, színház, kiállítás, ismeretterjesztő séta, jóga, koncert és rengeteg vásár kapott helyet ezúttal hétvégi ajánlónkban.
Óbudai nyár: Randevú a Rómain – Akvarell kiállítás
Óbudai Platán Könyvtár 
július 2-31. 
www.obudainyar.hu 
 
Rab-Kováts Éva, az Óbudán élő művésztanár légiesen könnyed akvarelljei a Római-partról készültek, de „Vizek békessége” c. sorozatából is láthatunk néhány képet, amelyek a Tisza és a Balaton szépségeit villantják fel. A kiállítás megtekinthető július 31-ig.  
 
Margitszigeti Zenélő Szökőkút és Vízfüggöny 2018
Margitszigeti Zenélő Szökőkút 
augusztus 20-ig naponta, 11h
www.facebook.com 
 
Az első egy órában gyermekzene szól, majd egyórás komolyzenei blokk következik, délután 13 órától pedig a klasszikus rock, majd mai slágerek veszik át a terepet, hogy aztán délután négytől újra gyerekzene, rock, klasszikus muzsika és örökzöld slágerek csendüljenek fel, miközben multimédiás vetítés látható egészen este 22 óráig. 
 
Seuso-kincs 
Magyar Nemzeti Múzeum 
június 27.-november 11. 
www.mnm.hu 
 
Kalandos útja után végső kiállítási helyére került a késői római császárkor egyik legjelentősebb kincslelete, a Seuso-kincs, amely tavalyi parlamenti bemutatóját és fél éves vidéki vándorkiállítását követően június vége óta látható a Magyar Nemzeti Múzeumban. Jegyár: 1590 Ft. Bővebben >>
 
Mamma Mia! Sose hagyjuk abba 
Városszerte a mozikban 
július 19. csütörtöktől
Vetítések >>
 
A Mamma Mia! első része nemcsak kellemes hetvenes-nyolcvanas évek nosztalgiával szolgált, hanem egy szívmelengető romantikus történettel is. Hiába a sok szerelmespár, az első rész legkiemelkedőbb kapcsolata mégis Meryl Streep és Amanda Seyfried anya-lánya párosa volt. A második rész is rájuk fog fókuszálni. Mert van még annyi ABBA-sláger, hogy elegendő legyen egy újabb musicalhez… Bővebben >>
 
Péntek a műteremben – nyári műteremlátogatások a Resident Art Budapesttel 
július 20. péntek, 17h 
www.residentart.com
 
A látogatások azok számára a legizgalmasabbak, akik nem csak a megszokott körülmények között szeretnének közelebbi ismeretségbe kerülni kortárs alkotókkal és azok alkotásaival. A péntek délutáni műteremlátogatásokhoz semmiféle előképzettség vagy tudás nem szükséges, mindössze érdeklődés és némi nyitottság kell ahhoz, hogy valaki a kérdező szemszögébe helyezkedjen és megnyissa magát egy alkotói világ számára. 
 
Budapesti Nyári Fesztivál: Erich Kästner: A két Lotti - ifjúsági előadás
Városmajori Szabadtéri Színpad 
július 20. péntek, 18h 
www.szabadter.hu 
 
Ki ne ismerné a nyári táborban egymásba futó Lotte és Luise történetét? Találkozásukkor rögtön feltűnik nekik – és mindenki másnak is –, hogy mennyire hasonlítanak egymásra. Mintha csak ikrek volnának! Összedugják a fejüket, hogy a hasonlóság rejtélyét megfejtsék, így kiderül számukra, hogy valóban ikrek, csak szüleik kényszerű, korai válásukkor megosztoztak rajtuk, amikor ők még csecsemők voltak. A Budaörsi Latinovits Színház és a Múzsák Társulat közös előadása. Jegyár: 1900 Ft.
 
Kutyafesztivál 
Bókay-kert 
július 21., szombat, 9h 
www.dogmopolitan.hu
 
Első alkalommal rendezik meg a DogMopolitan Jótékonysági Kutyafesztivált, melynek elsődleges célkitűzése, hogy javítson a menhelyi kutyák életkörülményein, aktívan tegyen az állatkínzás ellen, és egyben hasznos és jó tanácsokkal lássa el a gazdikat, leendő kutyatartókat. Támogatói jegy: 1990 Ft. Bővebben >>
 
Szimpla Bringa Cirkusz - vásár és kiállítás
Szimpla Kert 
július 21. szombat, 13h 
www.facebook.com 
 
Használt kerékpárt, kiegészítőt, alkatrészeket keresel vagy épp eladnád? Tudod, vagy éppen nem tudod, milyen fantasztikus dolgokat lehet készíteni újrahasznosított tárgyakból? Ha legalább egy igen felmerült benned, akkor itt a helyed!
 
Mikve túra 
Várkert Bazár 
július 21. szombat, 15h, 17h 
www.varkertbazar.hu 
 
Tudta, hogy a Budai Várban található a város legrégibb rituális fürdője? Fedezzük fel együtt a régi zsidó utca rejtett kincseit! A túra során bejárjuk a nyugati pincerendszer zegzugos folyosóit, miközben a látogató megismerkedhet a középkori Buda első zsidónegyedének történetével. Jegyár: 2000 Ft. 
 
Olcsó könyvek éjszakája!
Tabáni Garázsvásár 
július 21. szombat, 19h 
www.facebook.com 
 
A fenti időpontban a Tabáni Garázsvásár galériáján található - több mint 2500 db könyv ára, mindössze 50 Ft/db! 
 
Ister Napok 2018
Szentendre, Duna-korzó  
július 21-22.  
www.szentendreprogram.hu 
 
A Duna – ókori nevén Ister – Szentendre gyöngyszeme, mely számos vízi és vízparti programot kínál a helybelieknek és az idelátogatóknak. A Dunán napközben evezős és sportversenyek, a parton játékos programok zajlanak. Szombat este a szentendrei kuriózumnak számító zenés gyertyaúsztatás páratlan látványában gyönyörködhet a közönség. A Duna-korzón napközben és este színpadi programok, táncházak és koncertek sokasága várja a közönséget. Ingyenes! Bővebben >> 
 
Szabihíd 
Szabadság híd 
július 21-22. 
www.facebook.com 
 
Idén is ideiglenesen a gyalogosoké lesz nyáron a forgalomtól elzárt Szabadság híd. 2018-ban július 14. és augusztus 5. között négy egymást követő hétvégén vehetik birtokba a hidat a budapestiek és az arra járók. Bővebben >>
 
Jóga a hídon
Szabadság híd 
július 22. vasárnap, 7:30 
www.facebook.com 
 
A negyedik JógaHíd társszervezőkkel, oktatókkal kerül megrendezésre, így több jógastílus közül választhatsz, több jógastílust kipróbálhatsz majd. 
 
Söndörgő 
Szabadság híd 
július 22. vasárnap, 20h 
www.facebook.com
 
A Szabihíd kellős közepét veszi birtokba a Dunával amúgy is meghitt viszonyt ápoló Söndörgő zenekar. Plédet vigyen a kedves piknikezni vágó folkrajongó, és nyitott füllel élvezze a szentendrei délszláv dallamokat, szemét pedig a panorámán legeltesse! Bővebben >>
 
Pici Piac
Larus Étterem és Rendezvényközpont 
július 22., vasárnap, 9h 
www.facebook.com 
 
A Pici Piacon több mint 60 tehetséges magyar tervező gyönyörűszép hazai termékeivel várunk: kifejezetten kismamáknak, gyerekeknek, babáknak. A vásárra a belépés ingyenes. 
 
Júliusi LemezPiac - Budapesti Lemezbörze
Dürer Kert 
július 22. vasárnap, 10h 
www.durerkert.com 
 
Ez az esemény biztosan kötelező azoknak, akik a lemezek szerelmesei. A LemezPiac beköltözött a Dürer Kertbe! Ingyenes!
 
Híres íróink nyolcadik kerületi világa 
Budapest 
július 22. vasárnap, 10h 
www.beyondbudapest.hu 
 
A Séta a nyolcadik kerületnek egy olyan korszakán vezet végig, amikor a kerület még művésznegyed volt, és utcáin a magyar irodalom számtalan emblematikus alakja sétált. Jegyár: 3000 Ft. 
 
2018.07.19
|


Játék
A világhírű mexikói festőnő képei először láthatók Budapesten!
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.