Kedvenc helyek

Három év után új lemezzel jelentkezik a The Prodigy

Az elektronikus szcéna brit fenegyerekei az elmúlt időszakot ismét a stúdióban töltötték, hogy rögzítsék soron következő, hetedik nagylemezük dalait. A formáció mostanra pedig örömmel jelenti: a korong kiadásra kész.
No Tourists néven debütál majd az angol The Prodigy legfrissebb lemeze. A zeneipart 1990 óta ostromoló trió legutoljára 2015-ben jelentkezett saját anyaggal, amikor megjelentették The Day Is My Enemy címet viselő albumukat. Az említett lemez utódja a tervek szerint november első péntekjén debütál majd, és bár a megjelenésig még bő négy hónapot várni kell, de a beharangozó single, a Need Some1 azonban már hallgatható az együttes dedikált platformjain. 
 

 
„Számunkra a No Tourists alapjában véve a valóságtól való menekülésről és a kisiklásokról szól. Ne legyél turista – mindig több veszély leselkedik rád, ha letérsz a kijelölt útról” - olvasható az essexi banda sajtóközleményében. 
 
(nme.com) 
2018.07.20
|


Játék
Minden eddiginél nagyobb területen, több kiállítóval, exkluzív fashion show-val és egy vadonatúj, egyedülálló kuponakcióval jelentkezik az Őszi Esküvő Kiállítás a Hungexpón.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.