Kékszalag - A Balaton ünnepe

Minden évben megrendezik a Balaton ünnepének számító Kékszalag vitorlásversenyt, melynek neve napjainkban már fogalommá vált. Idén július 26-án kezdődik, és 28-án reggel ér véget, és rekordszámú hajó indulására készülnek a szervezők.
Mi is a Kékszalag?

A Kékszalag a Balaton és a vitorlázás legkiemelkedőbb ünnepe, egy olyan, hagyományokkal egybekötött sportverseny, amit minden évben megrendez a Magyar Vitorlás Szövetség. A megközelítőleg 150 km hosszú távot a versenyzők úgy teszik meg, hogy az ellenőrzőpontokat érintve a lehető leggyorsabban érjenek célba. A verseny ideje napokig is elhúzódhat, de a leggyorsabbak általában bőven 24 órán belül teljesítik a távot. Ez persze nem jelenti azt, hogy a többiek nem jó vitorlások, de valaki kifejezetten a győzelemre játszik, valaki pedig egy nagy kalandot lát a versenyben.


Mióta létezik a Kékszalag verseny?

Első alkalommal 1934-ben rendezte meg a balatonfüredi Yacht Club, és az kezdetekben kétévente került sor a vitorlásversenyre. A háború idején elmaradtak a versenyek, de 1947-ben újraéledt, 2001 óta pedig már éves rendszerességgel rendezik meg.

Rekordok a Kékszalagon

A Nemere névre hallgató 75-ös cirkáló 1955-ben mindössze 10 óra 40 perc alatt teljesítette a távot, ezt a rekordot egészen 2012-ig senkinek sem sikerült megdöntenie. Ekkor a Fifty-fifty nevű katamarán túlszárnyalta, majd két évvel később megdöntötte saját rekordját, és 7 óra 13 perces időt futott. A Nemerét néhány éve felújították, és a mai napig versenyez Nemere II. névvel.


A 2010-es versenyen rajtolt az eddigi legtöbbhajó (593), ám ez idén, 2018-ban megdőlni látszik: több mint 600 hajót várnak. Ráadásul idén 50. alkalommal indulnak el a vitorlások, hogy megtegyék a Balatonfüred - Balatonkenese - Siófok - Keszthely - Balatonfüred útvonalat.

A legtöbb versenyt Litkey Farkas nyerte. Ő összesen 12 alkalommal lett a legsikeresebb kormányos.


Kik lesznek a győztesek?

Mindenki győztes, aki elindul, és a részvétel a fontos… Közhelynek tűnik, de erre a sportra kimondottan igaz ez a két mondás, hiszen egy olyan versenyen vesznek részt az indulók, ahol akár 48 órán keresztül ébernek kell lenni, és meg kell küzdeni a Balatonon kialakuló időjárási viszonyokkal. Természetesen, mint minden sportban, itt is hirdetnek valódi győztest, a hajók kategóriái alapján díjazzák a célba érőket, így a lassabb vitorlásoknak is bőven van esélyük elnyerni az aranyérmet saját súlycsoportjukban.

Egy biztos: mindenki gazdagodik az élménnyel, aki a Kékszalag idején a Balatonhoz látogat, hiszen a parton is számos program közül lehet válogatni, és a több száz vitorlás hajó látványa a Balaton vizén felemelő látványt nyújt.


2018.07.25
|


Film premierek

A kém, aki dobott engem

amerikai akcióvígjáték, 117 perc, 2018

Szoba gyerekkel kiadó

francia vígjáték, 105 perc, 2018

Skate Kitchen

amerikai filmdráma, 100 perc, 2018

Nem vagyok boszorkány

angol-francia-német filmdráma, 93 perc, 2017

Eldorádó

német-svájci dokumentumfilm, 90 perc, 2018

Az elrabolt hercegnő

ukrán animációs film, 85 perc, 2018

A védelmező 2.

amerikai akcióthriller, 121 perc, 2018
Játék
A világhírű mexikói festőnő képei először láthatók Budapesten!
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.