Kedvenc helyek

Egy régi-új Prince-dal is hallható lesz a BlacKkKlansman című filmben

Zeneileg is különleges csemegének ígérkezik Spike Lee legújabb rendezése: a BlacKkKlansman filmzenei CD-jén egy különleges Prince-szerzemény is helyet kapott, amit a popherceg még a '80-as évek közepén készített, pályafutása elején.
A Warner Bros Records már korábban bejelentette, hogy ősszel érkezik egy vadonatúj Prince-lemez Piano & A Microphone 1983 címen, aminek anyaga az énekes még kazettára rögzített korai felvételeiből áll majd össze. A többek között ezen a korongon hivatalos formát öltő Mary Don’t You Weep azonban egy másik kiadványon is helyet kapott, mégpedig a BlacKkKlansman soundtrackjén; a Malcolm X film rendezője, Spike Lee legújabb bűnügyi drámájának végefőcíméhez használta a dalt, amit a Spotify egyik vezetője és egyben jó barátja, Troy Carter ajánlott számára. 
 
„Nagyon közeli barátságba kerültünk Troy Carterral” - mesélte a rendező a Rolling Stone magazinnak. „Szóval meginvitáltam Troyt egy privát vetítésre, ami után azt mondta: Spike, megvan a megfelelő dal! Ez volt a Mary Don’t You Weep, ami még a nyolcvanas ének közepén lett rögzítve”. A szóban forgó szerzemény az első hivatalosan kimásolt single a tribute-lemezről, ami olyan dalokat rendez csokorba, mint a 17 Days, a Purple Rain és a Wednesday. Az album szeptember 21-én kerül a boltok polcaira.
 
 
 
(nme.com) 
2018.08.07
|


Játék
A Honeybeast közel hetven zenésszel ontja majd az édesbús slágereket az Aréna színpadján.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.