Kedvenc helyek

Meghamisított dalokat adott ki hivatalosan Michael Jackson lemezkiadója

Jackson halála után látott napvilágot egy Michael névre keresztelt lemez a Sony Music gondozásában, egy szemfüles rajongó azonban kiszúrta, hogy a korongra kimásolt trackek némelyikében nem kedvence hangja hallható, így perre vitte az ügyet.
Négy évvel ezelőtt indult a hardcore MJ-rajongó, Vera Servoa és a világ egyik vezető kiadójának, a Sonynak a közös harca, miután a lány azzal vádolta meg a vállalatot, hogy meghamisított dalokkal vakította az egykori popkirály közönségét; Vera Jackson első posztumusz CD-jének Breaking News, Monster és Keep Your Head Up dalainál vélte felfedezni, hogy kedvence helyett egy ügyes imitátor hallható. 
 

 
A több évnyi pereskedés után végül a Sony beismerte, hogy valóban nem Michael Jackson énekel a szóban forgó számokban, azonban hozzátették, hogy erről ők is csak utólag értesültek, ugyanis a dalokért Jackson zeneszerzői barátai, Eddie Cascio és James Victor Porte felelnek, a kiadó csak a lektorálást és a hivatalos megjelenést intézte. Ennek fényében úgy látszik, hogy a Sony megúszta a csalást, de Cascio produkciós csapata azonban csúnyán megütheti a bokáját a hamisítás miatt. 
 
(nme.com) 
2018.08.25
|


Játék
Mikor Gellert Grindelwald, a nagyhatalmú sötét varázsló megszökik a fogságból, Albus Dumbledore, a Roxfort professzora Göthe Salmander segítségét kéri a szökevény felkutatásában.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.