Átadták a Vidéki Színházak Fesztiváljának díjait

A debreceni Csokonai Színház Három nővér című produkciója nyerte el a legjobb előadás díját a Thália Színház Vidéki Színházak Fesztiválján, amelyen Szina Kinga, Balogh Tamás, Mézes Violetta és Szemenyei János színművész játékát és A név: Carmen című előadást is elismeréssel jutalmazta a zsűri.
Hetedik alkalommal szervezték meg az évad nyitányaként a fesztivált, amelynek az idén a Tháliában zajló felújítás miatt a Pesti Magyar Színház adott otthont. A Vidéki Színházak Fesztiválján szeptember 3. és 9. között nyolc előadás volt látható. A nyolc vidéki társulat budapesti bemutatkozását a közönség kiemelkedő érdeklődése kísérte. 
 
A produkciókat ismét öttagú zsűri értékelte, amelynek tagja volt Dobák Lívia dramaturg; Lackfi János író, költő; Tóth Auguszta színművész; Hábermann Jenő producer és a közönséget képviselő Makk Zsuzsa. A díjakat az idén is Szilágyi Imre debreceni grafikusművész készítette. 
 
A legjobb előadás díját debreceni Csokonai Színház Három nővér című produkciója nyerte el. Idén a kiváló színházi műhelymunkáért is odaítéltek egy díjat, amelyet a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház A név: Carmen című előadásával nyert el. A díjátadón Szina Kinga a legjobb női alakítás díját vehette át a Győri Nemzeti Színház A vád tanúja című előadásában való játékáért. Balogh Tamásnak a legjobb férfi alakítás díját ítélték oda a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Caligula helytartója című produkciójában megformált szerepéért. Mézes Violetta a legjobb női karakteralakítás díját kapta szintén A vád tanújában játszott szerepéért. A legjobb férfi karakteralakítás díját Szemenyei János érdemelte ki a Csárdáskirálynő című operettben, a kecskeméti Katona József Színház produkciójában való játékáért. 
 
(MTI) 
 
 
 
2018.09.11
|


Játék
Egy kíméletlen drogháborúban nincsenek szabályok... Miután a mexikói kartellek terjeszkedése egyre nagyobb méreteket ölt az Egyesült Államok területén, Matt Graver (Josh Brolin) különleges ügynök újabb véres küldetésre indul.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.