Otthonosan sok helyen – Interjú Petrik Andreával és Mészáros Mátéval

A Jurányi Ház és a Hatszín Teátrum művészeivel a 7. Színházak Éjszakája alkalmából beszélgettünk
Petrik Andrea két éve szabadúszó, Mészáros Máté 2017 óta tagja az Orlai Produkció csapatának. Alkotófolyamatokról, színházi szerepeikről és kihívásokról beszélgettünk velük.
Máté, idén nem vettél részt az AlkalMáté Trupp előadásban, ami Fenyő Ivánról készült. Forgattál? 
 
M.M.: Igen, egész nyáron forgattam. Kezdtem Orosz Dénes új filmjével, a Mimivel, ami korábbi filmjeihez, a Poligamyhoz és a Coming Outhoz hasonlóan romantikus komédia. Aztán Gothár Péter tizenöt év után készít egy új játékfilmet Hét kis véletlen címmel, abban a férfi főszereplőt alakítom. Közben pedig elkezdett forogni egy új sorozat, ami a TV2-n megy majd. Szóval elég erőltetett menetben forgattam végig a nyarat, ezért nem tudtam benne lenni az AlkalMáté előadásban. 
 
Andi, neked volt mostanában filmes munkád? 
 
P.A.: Igazából csak kisebbek. Megmondom őszintén, vannak castingok, amikre el sem megyek, mert egyszerűen nem látom magam a produkcióban vagy a szerepben. Persze jól jönne anyagilag, de nem akarok mindenáron forgatni. Egyébként valószínűleg jövő tavasszal kezdődik egy nagyjátékfilm, amiben egy nagyobb szerepet játszom, de akkor gondolom biztosnak, ha majd elindul.  
 
Máté, azért, gondolom, láttad a Fenyő Iván-előadást. 
 
M.M.: Persze, az utolsó előadáson ott voltam. Én szoktam levezényelni a húzást, és most utoljára ki kellett húznom, hogy ki lesz a következő előadás „tárgya”. Jövőre Czukor Balázs életét „dolgozzuk fel”, utolsóként pedig két év múlva Jordán Adélét.  
 
A rólad szóló előadás 2011-ben volt. Milyen érzés, amikor a saját életedről készül darab? 
 
M.M.: Azt gondolom, hogy igazán nagy élmény és lehetőség, hogy készülhet az életünkből egy előadás. Lehet, hogy nem értékeli ezt mindenki egyformán, utalok most az idei előadásra, de mi, többiek nagyon szeretjük, amikor csináljuk.  
 
Idén a Hatszín Teátrumban megcsináltátok a Second Life-ot, ami arról szólt, hogy mi lett volna, ha nem színész lesz belőletek. Beszélgetések, improvizációk alapján készült az előadás. Szereted ezt a fajta megközelítést? 
 
M.M.: Az AlkalMáté előadások tíz nap alatt készülnek el, nyilván ilyenkor éjjel-nappal dolgozunk, de arra csak annyi idő van. A Second Life-nak normális próbafolyamata volt. Ott a sok beszélgetésből születtek jelenetek, amiket aztán újabb ötletekkel, mondatokkal alakítgattunk. 
 
Andi, neked talán a Pass Andrea által írt és rendezett darabok, a Napraforgó és a Bebújós hasonlóak. Nála is nagyon sokat alakult a darab a próbák alatt. 
 
P.A.: Abszolút, a szöveg is sokat változik a próbák alatt, amibe akár a minimális improvizálás is belefér, de ő is folyamatosan alakítja hozzánk a szerepeket. Például a Napraforgónak eredetileg teljesen más lett volna a befejezése, de a bemutató előtt egy héttel Andi hozott egy döntést, és körülbelül a felétől átírta a darabot, ami nagyon bátor húzás volt tőle. Az eredeti verzióban is működött volna, de így sokkal jobb lett.  
 
Ezek a darabok mai emberek – felnőttek és gyerekek – hétköznapi problémáival foglalkoznak. Hogy érzed magad ezekben a szerepekben? 
 
P.A.: Nagyon szeretem azt a fajta színházat, amit Andi csinál, és azokat a szerepeket, amiket kapok tőle. Nem panaszkodhatom, mert a világirodalom legszebb női szerepeit játszhattam el, de azok mind nagy, drámai sorsú karakterek, Andinál pedig nagyon élvezem, hogy hétköznapi embereket alakíthatok. A darabjai tele vannak humorral, miközben van bennük költészet és lélek is. 
 
Máté, öt év Vígszínház után szabadúszó lettél, majd 2017-ben csatlakoztál az Orlai Produkció csapatához, ahol több színésszel már dolgoztál korábban. Jelent ez valamit számodra?  
 
M.M.: Nagyon élvezem velük a munkát. Szeretem azokat a kollégákat, akikkel ismét összekerültünk Eger után, és nagyon szeretem azokat is, akikkel még nem volt alkalmam máshol játszani, gondolok itt például Hernádi Juditra és Kern Andrásra. 
 
Andi, te viszont két éve vagy szabadúszó. Miért jöttél el a Radnótiból? 
 
P.A.: Az a döntés kizárólag rólam szólt. Azt hiszem, olyan ember vagyok, akinek időnként mennie kell, akinek szüksége van új impulzusokra, új kihívásokra, mert különben belebetegszik. Szakmailag sokkal boldogabb vagyok, hogy ezt megléptem.  
 
Azonnal volt hova menned? 
 
P.A.: Akkor már hívtak Fehérvárra két előadásra, amiből aztán három lett. Utána pedig sorra jöttek egymás után a darabok, és a legjobb, hogy eddig egyetlenegy sem volt, amit kényszerből vállaltam volna el. Mindegyik örömöt adott és mindből tanultam. Nemrég összeszámoltam, és hét különböző helyen játszottam az előző évadban, hét teljesen különböző stílusú dologban, különböző terekben, különböző emberekkel. A Jurányiban volt a Bebújós és a Napraforgó, a Hatszínben a Szenteste, megcsináltuk a Szkénében a Templom című előadást, amit nagyon szerettünk, de szerintem a közönség felénél kiverte a biztosítékot. Ez egy dél-koreai származású, amerikai kortárs írónő darabja, ami nem is egy darab, hanem egy „hittérítő session”, amiben Rába Roland volt José atya, Simkó Kati, Nyakó Juli és én voltunk az anyák. Aztán a Radnótiban megtartottam két szerepemet, a Vágyvillamosban és az Iván, a rettenetben, a Pestiben A félkegyelműben. Fehérváron játszottam a Jóembert keresünkben, a Madáchban pedig a Szerelmes Shakespeare-ben, ami megint egy teljesen más világ, és először nem is értettem, hogy miért engem hívnak, de a végén nagyon megszerettem. Rájöttem, hogy nagyon érdekes megtalálni magad egy olyan műfajú dologban, ami nem annyira a te világod, úgy, hogy meg tudj hajolni az előadás végén.  
 
Máté, neked talán Az étkezés ártalmasságáról című „termékbemutató előadás” eshetett egy kicsit a komfortzónán kívül. Milyen élmény volt eljátszani egy egyszemélyes darabot? 
 
M.M.: Életemben először csináltam ilyet, és szerintem egy jó darabig nem is fogok vállalni hasonlót. Nem mondom, hogy nem volt jó élmény, mert a szöveg, az anyag azonnal megtetszett, de azért nehéz egyedül lenni, számomra az igazi örömöt az jelenti, ha többen vagyunk a színpadon. 
 
Andi, te vállalnál monodrámát? 
 
P.A.: Ha valaki egy szenzációs ötlettel állna elő, és párosulna hozzá egy olyan rendező, akiben nagyon megbízom, akkor igen, de egyébként nincs bennem ez az ambíció. Talán nincs is még hozzá kellő önbizalmam.  
 
Volt számodra hozománya, hogy eljátszottad a Kincsem egyik főszerepét? 
 
P.A.: Inkább azt mondanám, hogy azt a döntéshelyzetet teremtette meg nekem, hogy ha akarom, onnantól válhatott volna belőlem valami celebféleség, akiről megírják a bulvársajtóban, hogy hol nyaralt és eszik-e csokit. Engem viszont taszít a színészségnek ez a része. Nagyon szívesen mesélek a munkámról, de ezt a részét egyszerűen vállalhatatlannak tartom. Nem akarom moralistának beállítani magam, de ezeket csuklóból hárítom. Egyébként talán annyi hozománya volt, hogy volt olyan, aki látott a Kincsemben, és eljött megnézni a Bebújósban.  
 
Milyen lesz a következő évadotok? 
 
M.M.: Már megint kicsit túlvállaltam magam, mert akkor még nem tudtam, hogy ilyen lesz a nyaram. Játszom majd Salgótarjánban, a Katona József Színházban szerepelek egy Szuhovo Kobilin-darabban Ascher Tamás rendezésében, és elvileg Orlainál is lesz három bemutatóm.  
 
P.A.: A Vígszínházban szerepelek Pass Andi Vándorkutya című pszicho-thrillerében, utána pedig a Trafóban is csinálunk egy darabot decemberben, amit most ír Andi. Ezenkívül pedig Horváth Csaba rendezi a Pesti Színházban a Baalt, amiben szintén benne leszek.  
 
Molnár Ágnes
2018.09.13
|


Játék
Maja mindenképp szeretne részt venni a vidék legnépszerűbb játékában, a Mézcsatában, ám túlzott lelkesedésével a méhecske magára haragítja a méhbirodalom császárnőjét.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.