Jóindulatú provokáció – Interjú Bellus Istvánnal és Mucsi Zoltánnal

A Dumaszínház és a Szkéné Színház művészeivel a 7. Színházak Éjszakája alkalmából beszélgettünk
Egyikük mellett sem lehet unatkozni, ami nem is olyan meglepő, hiszen folyamatosan új arcukat mutatják meg a közönségnek – Bellus Istvánnal és Mucsi Zoltánnal beszélgettünk.
A közönség mindkettőtöket elsősorban a humoráról ismer, ennek megfelelően fel is címkéznek benneteket. Milyen a viszonyotok ezekkel a címkékkel? 
 
Bellus István: Érdekes, hogy a humoristától elvárja a burkoló is, hogy minden helyzetben vicces legyen, ugyanakkor azon nem gondolkozik el, hogy ő mit tenne, ha épp tankoláskor kérné meg a benzinkutas, hogy rakjon már le pár négyzetméter járólapot, de azonnal. Ez már így alakult ki, kulturáltan, kedvesen kell az ilyen helyzeteket kezelni. 
 
Mucsi Zoltán: Az én eseteben nyilván meghatározóak a filmszerepek, illetve a Scherer Péterrel készült közös videók, amiknél jóval nagyobb a látogatottság, mint ami elmondható egy-egy színházi előadásról. Nem lehet ugyanazt a számot produkálni a nézőtéren, mint az interneten. Biztos vagyok benne, hogy vannak olyan filmrészletek a különböző közösségi oldalakon, amiket olyanok is megnéznek, akik vagy nem ismerik a teljes filmet, vagy nem láttak még színpadon. De nem gondolkodom ezeken a címkéken, hiszen ezeket óhatatlanul ráragasztják az emberre, és vagy rajtamaradnak, vagy mások kerülnek rá a következő munkák során. 
 
Az, aki először lát színpadon, gyökeresen más szerepben ismerhet meg, mint a filmek esetében? 
 
M.Z.: Régóta, negyven éve vagyok a pályán, úgyhogy sokféle szereppel találkoztam, ha csak az utóbbi éveket néztem, akkor ott van Sade márki (De Sade pennája, a Bárka Színház előadása - a szerk.)  ez például egyik filmszerephez sem hasonlítható. De ugyanígy említhetném a Háy-előadásokat, ezek is gyökeresen mások, jó esetben egy színész nem ragad bele egyetlen karakterbe. Műfaji preferenciám azonban nincs, a színház és a film ugyanarról a tőről fakad. Ráadásul itthon nem is lehet azt elképzelni, hogy valaki csupán filmszínész, a színháztól pedig kiveri a víz.  
 
Ha már említette a Háy János-darabokat: most éppen A lány, aki hozott lélekből dolgozott című előadást próbálják. Lehet rutinosnak lenni egy Háy-szövegben? Könnyebbséget jelent, hogy már az író sokadik darabjával dolgozik? 
 
M.Z.: A Szkénében ez már a harmadik lesz, megy még a Nehéz és A halottember is. Könnyebbség viszont nincs, minden próbafolyamat egy újabb nekifeszülés, újra előjönnek a kételyek, az ember pedig reménykedik, hogy nem hagyják cserben a képességei, és tehetséges lesz az adott estéken. Annyiban jelenthet talán kapaszkodót, hogy János a barátom, és ha bármi probléma van, akkor felhívhatom, megbeszéljük.  
 
A Nézőművészeti Kft. repertoárjától nem idegen az improvizatív jellegű előadás. A Háy-szövegek megengedik ezt? 
 
M.Z.: Vannak bizonyos előadások, amelyek megírt kotta szerint zajlanak, másoknál jól működik az improvizáció. A Háy-darabok az előbbiekhez tartoznak. Maga az improvizáció nincs ellenemre, de mi általában úgy dolgozunk – vegyük például a Nézőművészeti Főiskolát vagy A fajok eredetét –, hogy egyetlen mondatból indulunk ki, és a köré fűzzük fel a jeleneteket. Aztán ennek is formát ad egy író, az említett előadásoknál Tasnádi István, aki végigkísér minket az adott próbafolyamaton. A szöveg persze módosulhat, de végül mindig kialakul egy 95%-ban végleges verzió, hiszen az előadások jelentős részének nem úgy állunk neki, hogy akkor ma este lesz, ami lesz. 
 
Pisti, neked hogyan áll össze egy-egy műsorblokkod? Tudatosan keresed a témákat? 
 
B.I.: Próbálok hétköznapi dolgokkal foglalkozni, a fikciós dolgok tőlem távol állnak. Család, barátok és minden, ami mással is előfordulhat, ezekről beszélek. Ezáltal a fiatalok és az idősebb korosztály is remélhetőleg jól szórakozik. A sógoromról elég sokat beszélek, szerintem gyakran csuklik. Emellett a Kívánságszatyor Pistivel című önálló estemben a mulatós zene evolúciójával foglalkozom, bemutatva rengeteg ilyen zenével foglalkozó művészt és alkotásaikat. Ezek között nem csak gyémántok vannak, akad trash is bőven. 
 
Mennyire gyakori az, hogy egy-egy előadásotokba, műsorotokba aktuálpoltikai gegek kerülnek be improvizatív jelleggel? 
 
M.Z.: Ez szintén darabfüggő, hiszen van, ahol abszolút nincs helye. Inkább úgy működik, ha belekerül valami és jól szolgálja az előadást, akkor meghagyjuk, így bővül az előadás időtartama, de az is előfordul, hogy ezek a friss poénok kiszorítanak korábbiakat. 
 
B.I.: A politika nem az erősségem, mivel ebben a kettéosztott társadalomban rögtön megbélyegzik ez embert, ha bármelyik oldallal viccelődik. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy néha nem árt egy kicsit megcibálni az aktuális hatalom bajszát, hiszen a kormánypárti humornak nincs sok értelme. 
 
A stand up műfajánál egyértelmű, hogy erősen kell figyelni a közönség reakciót, de a Nézőművészeti Kft.-nek is van jó néhány előadása, amitől nem idegen a nézővel való interakció. Milyen élményeitek vannak ezzel kapcsolatosan? 
 
B.I.: A legtöbb előadáson a közönség figyel, és nevet, ha olyat hall, de az sem kizárt, hogy célzott kérdésekre nemcsak magasra nyújtja a kezét, hanem hozzá is fűz valamit, amitől színesebb, rögtönzésre lehetőséget adó szituáció kerekedhet. És természetesen olyan is akad, amikor, mondjuk, egy falunapon a helyi vicces ember folyamatosan kommentálja az előadást.  
 
M.Z.: A színházban mindig van veszélye az interakciónak, mert bár jóindulattal és humorral, de mégiscsak provokáljuk a nézőket, de azért az esetek túlnyomó részében ez nagyon jól szokott elsülni. Igyekszünk a próbák folyamán bombabiztosan kialakítani, hogyan irányítjuk az egyes interakciókat, muszáj tudnunk, hogy hová fog vezetni az adott jelenet. Ettől függetlenül néha aknára is léphet az ember, de ez tényleg a legritkább eset. 
 
Azt, hogy mikor léptek aknára, tudjátok objektíven értékelni? Mennyire vagytok kritikusak önmagatokkal szemben? 
 
M.Z.: Mondhatnám azt, hogy elfogulatlan vagyok, de nem veszek jegyet magamra. Mindig van egy figyelő szem, a rendezőé, és hát az ember mégiscsak érzi, ha jobban ment egy előadás, vagy felpezseg egy jelenet, és akkor igyekszik utánajárni, hogy mitől jött létre, hogyan is lehetne hosszú távon működtetni. 
 
B.I.: Sok poénnal úgy vagyok, hogy legelőször tetszik, és ha a közönségnek is bejön, akkor még jobban tetszik nekem is. Összességében vannak nagyon jól sikerült előadások, de olyan is akad, ahol a megfelelő feltételek hiányában nem tudja az ember átadni százszázalékosan azt, amit szeretne. Ezek zömmel olyan rendezvények, ahol nincs hangosítás, messze van a színpad a nézőktől, vagy mondjuk egy fesztiválon a melletted lévő színpadon éppen behangol a Tankcsapda. Ilyenkor máshogy jön le az ember a színpadról, dacára annak, hogy mindent megtett, amit adott körülmények között meg lehetett tenni az előadás sikere érdekében. 
 
Mivel készültök a következő évadra? 
 
B.I.: Folytatódik az önálló estem a Kompót Dumaklubban, fellépek a Corvin Dumaszínházban és Dombóvári István estjének házigazdájaként az ország számos Dumaszínházában láthat a kedves közönség. Természetesen a Showder Klub őszi évadában és a Rádiókabaréban is találkozhatnak velem. 
 
M.Z.: A már említett Háy-darab, A lány, aki hozott lélekből dolgozott bemutatóját szeptember 12-én tartjuk a Szkénében, utána az Átriumban fogok dolgozni, és jelen állás szerint még két Szikszai Rémusz-előadásban veszek részt. 
Dézsi Fruzsina
2018.09.14
|


Játék
Kalandra vágysz? Szeretsz idegen emberek házában bujkálni, az ország másik felében dolgozó alakok munkahelyét megostromolni, vagy csak előugrani egy régi barát kertjében a bokorból, amikor ő a legkevésbé számít rád? Nem vagy egyedül.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.