„Most játsszunk úgy, mintha Zsámbéki is nézné!” – Interjú László Lilivel és Vilmányi Benett-tel

A Pesti Est exkluzív interjúja
A nyár elején mutatta be a Szentendrei Teátrum, a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda Carly Wijs 2004-es beszláni túszdrámáról szóló darabját, amit szeptember 26-tól a Jurányi Ház műsorában láthatunk. A Mi és ők két szereplőjével, a „lánnyal” és a „fiúval”, azaz László Lilivel és Vilmányi Benett-tel beszélgettünk.
Az előadásban két gyereket alakítotok, akik tulajdonképpen elmesélik a nézőknek azt, ahogy átélték a túszdrámát. Hány éves gyerekeket alakítotok? 
 
Vilmányi Benett: Szerintem ez valójában nem lényeges. Az elején erősebben érzékeltetjük azt, hogy gyerekek vagyunk, de ezt fokozatosan hagyjuk el az előadás alatt. Szerintem az a fontos, hogy egy színházi jelet adjunk arról, hogy gyerekek vagyunk. Úgy kezdődik az előadás, hogy kiállok a közönség elé, és elmondom, hogy mi is lesz.  
 
László Lili: Érdekes belegondolni abba is, hogy a túszdráma túlélői most pont annyi idősek, mint mi. 
 
Már az ültetésnél is szerepben, tehát gyerekként irányítjátok a nézőket a helyükre. 
 
L.L.: Igen, és ez eléggé összetett feladat. Például az Ördögkatlanon sokan voltak, és nekünk kellett eldöntenünk, hogy még mennyi embert engedjünk be. 
 
V.B.: Nem tudtuk, hogy hány ember várakozik kint. Azt gondoltam, ha még húsz ember vár, azok persze jöjjenek be, de nem húszan voltak, hanem százhúszan. 
 
Tényszerűen, adatokat, információkat sorolva indítjátok a történetet, és az elején egyáltalán nem érezni rajtatok, hogy ezek a gyerekek nagyon durva traumán estek át.  
 
L.L.: Mivel az elején nem megtört, traumatizált gyerekeket alakítunk, hanem olyanokat, akik izgatottak, hogy elmesélhessék a történetet, kaptunk olyan kritikát, ami azt fogalmazta meg, hogy a gyerekek nem tudnak ilyen felszabadultan beszélni erről a traumáról. Azt gondolom, hogy szerencsés esetben a színésznek be kell járnia egy nagyobb utat, és van íve a karakterének. 
 
Van szerepe annak, hogy nincs nevetek, csak egy kisfiú és egy kislány vagytok, akik tulajdonképpen bárkik lehetnének a több száz túszul ejtett gyerek közül? 
 
L.L.: Ez nem fontos, nem attól lesznek egy figurának jellemzői, hogy neve van. Két jól elkülöníthető kis személyiséget játszunk. Benővel (Fehér Balázs Benő, a darab rendezője - a szerk.) eleinte egyszerű vonalakat húztunk a karakterek esetében, például hogy legyek én az eminensebb, aki jobban felkészült, míg a fiú kevésbé szorgalmas, és például azt is fontosnak találta, hogy legyen közöttünk valamilyen kapcsolat. 
 
Az előadás érdekes része, amikor szemléltetitek, hogy a terroristák hogyan drótozzák be a termet. Hogyan húzzátok ki a zsinórt? 
 
V.B.: Technikailag ez egy nehéz rész. Tempósan, de nem kapkodva kell csinálni, és közben egy nagyon fontos mozzanatot mesélünk el. 
 
A robbanással nem ér véget a darab, hanem továbbmesélitek a történetet. 
 
L.L.: Ebben tudatos szerzői szándék is van, ami többfajta befejezést is felkínál. 
 
V.B.: Pontosabban úgy tűnhet, hogy nem olyan egyértelmű a vége, de valójában az. 
 
Mindketten dolgoztatok már Fehér Balázs Benő rendezővel, de így hárman most először. Milyen volt a próbafolyamat? 
 
L.L.: Szeretünk Benővel dolgozni, mert hasonló a színházi ízlésünk, és mert azt érezzük, hogy belőlünk indul ki, abból, amit mi csinálunk, amit mi hozunk a személyiségünkből, és nem ragaszkodik valami íróasztalnál kitalált vízióhoz. A próbafolyamat nagy jó volt, izgatottak voltunk, hiszen más olyan előadást készíteni, ami megtörtént eseményen alapul, ahol több száz ártatlan ember vesztette életét. Ezért felelősséget is éreztünk, és azt, hogy muszáj méltó emléket állítani a tragédiának. 
 
Mennyire volt műhelymunka a próbafolyamat? 
 
L.L.: Teljes mértékben. Habár Benő elég erőskezű rendező, akinek egyértelmű instrukciói vannak, végig kétoldalú beszélgetés zajlott. Együtt próbáltuk meg felfogni és feldolgozni ezt a kiszolgáltatott helyzetet. Szerettünk volna a dokumentumfilmből is beemelni szövegeket. Bíró Bencével, a fordítóval és az előadás dramaturgjával együtt választottuk ki, hogy mik legyenek a szövegek, amiket később beleírt, tehát abszolút közös munka volt. 
 
V.B.: Az is jellemző Benőre – és ebből a szempontból nagyon jó, hogy ő is színész –, hogy olyan dolgot nem erőltetett ránk, ami nem állt jól nekünk. 
 
Tulajdonképpen végig a nézőkhöz beszéltek, kevés interakcióval. Ez mennyire volt nehéz számotokra? 
 
L.L.: Szerintem inkább az a nehézség benne, hogy bár az egész egy elbeszélés, egy-egy ponton visszaugrunk a helyzetbe. Ez jófajta nehézség. Olyan kihívás, amit meg kell ugranunk vagy törekedni kell rá, hogy megugorjuk. 
 
V.B.: Fontos, hogy nem vagyunk végig prezentáló szerepben, hanem vannak bizonyos részek, amik ott történnek meg velünk, mert ettől sokkal átélhetőbb lesz, mintha ugyanazzal a távolságtartással maradnánk végig. 
 
Idén végeztetek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Zsámbéki Gábor és Fullajtár Andrea osztályában, de az elmúlt pár évben jó pár színházban kipróbálhattátok magatokat. Milyen az a színház, ami igazán közel áll hozzátok? 
 
L.L.: Például a Mi és ők-féle alkotás szerintem közel van hozzá. Nyilván ebben benne van az is, hogy mindhárman nagyjából egyidősek vagyunk, és Benőnek is Zsámbéki volt az egyik mestere. Emiatt hasonlóan gondolkodunk, hasonló nyelvet beszélünk. 
 
V.B.: Nehéz körülírni, hogy milyen színházi közegben mozgunk otthonosan, de az biztos, hogy az ötödik év végére mindenkinek kialakul valamilyen preferenciája.  
 
L.L.: Közben viszont nagyon jó sok mindent kipróbálni. Ebből a szempontból nagyon élvezem, hogy Nyíregyházán is játszom, mert ott sokféle műfajban kipróbálhatom magam, a gyerekelőadástól kezdve a klasszikus bohózatig, a Balekig, amit szintén Benő rendezett. Az nagyon izgalmas előadás, már attól is különleges, hogy az egész díszlet szivacsból készült a padlótól a falakig, amin nyilván nem lehet úgy járni, mint egy normális talajon. A darab egy citromsárga világban játszódik, nagyon extra jelmezekkel, fantasztikus látványvilággal, közben pedig a klasszikus bohózat elemeit is tartalmazza. 
 
V.B.: Van egy kis burleszk jellege is… Talán úgy lehetne megfogalmazni a kérdésedre a választ, hogy azokat az előadásokat szeretjük, amiknek saját nyelve és az adott rendezőre jellemző világa van. 
 
Lili, jó pár Orlai Produkcióban készült előadásban szerepelsz, az első a Pesti Barokk volt. Milyen élmény volt belecsöppenni? 
 
L.L.: Nagyon durva volt elsőnek. Iszonyatosan izgultam mindentől, hogy elkések, hogy nem fogom tudni, hogy ciki leszek, hogy ott kell ülnöm Kern Andrással az olvasópróbán. Szóval nagyon izgultam… Már az olvasópróba előtt megtanultam a teljes szövegemet, elolvastam Dés Mihály regényét, de azért persze nem akartam strébernek sem tűnni… 
 
Benett, neked volt hasonló élményed? 
 
V.B.: A játékos a Radnótiban nagyon nehéz volt, de a volt osztályfőnökünktől, Zsámbékitól tartottam leginkább. 
 
L.L.: Annyira, hogy az egyik Mi és ők-előadás előtt Benett odajött hozzám és azt mondta, „most játsszunk úgy, mintha Zsámbéki is nézné”. Ebben szerintem az is benne van, hogy ő talán máshogy néz minket, hiszen végigkísérte az egyetemi éveinket, és időnként aggódunk azon, hogy szerinte fejlődtünk-e a harmadrosta óta, és vajon hova jutottunk el. 
 
Az egyetemen soha senkitől nem kaptatok olyan visszajelzést, hogy tehetségesek vagytok? 
 
L.L.: Szerintem mindig nagyon magasra volt téve a léc. Talán Molnár Piroska mondta egyszer még első év szeptemberében, hogy akkor ő itt és most elmondja, mert soha többet senki nem fogja ezt nekünk mondani az egyetem alatt, hogy itt mindenki tehetséges, ezért vettek fel bennünket. 
 
V.B.: Zsámbéki, amikor dicsért, olyanokat mondott, hogy „nem érdektelen”, „érvényes”, ritkán, hogy „hiteles”. 
 
Az életben egy párt alkottok, a Mi és ők volt az első darabotok az egyetemi előadásokon kívül, amiben együtt játszottatok. Szívesen szerepelnétek még együtt? 
 
L.L.: Igen! Olyan előadásban is szívesen játszanék Benett-tel, amiben több a konkrét interakció. 
 
Lili, Nyíregyházán volt a gyakorlatod, és maradsz is a Móricz Zsigmond Színházban. Egyértelmű volt számodra a maradás? 
 
L.L.: Felajánlották, hogy legyek Lady Macbeth, amire nem lehet nemet mondani. A darabot Horváth Illés rendezi, aki a Balta a fejbé-t is rendezte a Magyar Színházban, amiben pedig Benett játszott, és aminek nekem nagyon tetszett az apokaliptikus világa. A Macbeth-előadás ráadásul gimnazisták számára készül, akik elég kritikusak és elég nehéz elvarázsolni őket, és kimondottan az a célja, hogy ennek a korosztálynak is nyújtson valami izgalmasat. A másik darab, amiben szerepelek az a Balfácánt vacsorára lesz, ami nagyszínpadi előadás lesz, és Verebes István fogja rendezni.  
 
Lesz új Orlai Produkcióban készülő előadásod is? 
 
L.L.: Igen, tavasszal a Vénusz, amiben többek között Bálint András, Gyabronka József és Takács Kati lesznek a partnereim, illetve nyáron is lesz még egy bemutató. 
 
Benett, te szeptember óta társulati tag vagy a Radnótiban. Milyen új feladatok várnak rád az évadban? 
 
V.B.: Két új bemutató lesz, amiben szerepelek, a Glória, amit Hajdu Szabolcs rendez, és Székely Csaba 10 című darabja, a Vezér című Füge produkcióban pedig, amit Pass Andrea rendezett, át fogom venni az egyik szerepet. Az Ódryn is lesz egy bemutató, amiben szerepelek, azt Fehér Andris rendezi. Ezenkívül egy rövidfilmet is fogok forgatni, Dudás Balázzsal, és Horváth Lili új nagyjátékfilmjében is kaptam egy szerepet. 
 
Molnár Ágnes
2018.09.19
|


Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.