Nincs szent és sérthetetlen – Interjú Magács Lászlóval és Rajkai Zoltánnal

A TRIP Színház és a Katona József Színház művészeivel a 7. Színházak Éjszakája alkalmából beszélgettünk
Mindketten nagy tapasztalattal rendelkeznek a színházpedagógiai foglalkozások terén, ráadásul kivételesen izgalmas évad előtt állnak – Magács Lászlóval és Rajkai Zoltánnal beszélgettünk.
Mind a Katona, mind a Trip hajó – és vele együtt az Átrium – igen aktív műhelynek számít színházpedagógia szempontjából. Milyen tapasztalataitok vannak ezzel kapcsolatosan? 
 
Rajkai Zoltán: Nagyon fontosnak és szinte elengedhetetlennek tartom, hogy léteznek a Katonában ezek a színházpedagógiai foglalkozások, ez a fajta „színházra nevelés” kilenc éve hozzá tartozik a színházunkhoz. Ezeket a foglalkozásokat alapvetően Végh Ildikó és Vági Eszter drámapedagógusok vezetik, de gyakran megesik, hogy felkérnek a társulatból mentorokat, akik egy-egy éven keresztül segítik a csoportok munkáját. Elek Ferenc, Kocsis Gergő, Mészáros Blanka, Dér Zsolt mellett én is lehettem ilyen mentor két évig, ami nagy élmény volt számomra. Hatalmas érték és nyereség, hogy a hosszú évek alatt több száz, vagy ezer színházat szerető és értő fiatal került ki a Katona falai közül, akik azon túl, hogy potenciálisan a jövő közönsége lesznek, jó néhányan közölük még kollégáink is a színházcsinálás minden területén.  
 
Magács László: A Nézőképző szintén régóta, több mint tíz éve működik, folyamatosan keressük azokat a formákat, amelyekkel meg tudjuk szólítani a gimnazistákat. Van erre több módszer is, az Átriumban a különböző művészeti ágakat hangoltuk össze a gimnáziumi tanagyaggal, most pedig megpróbálunk olyan műveket feldolgozni, amelyekről azt gondolná az ember, hogy szent és sérthetetlen. Idén Az ember tragédiáját próbáljuk három szereplővel lerövidítve elmesélni, de úgy, hogy az előadás hű maradjon az eredeti gondolathoz. 
 
Hogy látjátok, mennyire nehezen nyílnak meg az emberek egy-egy ilyen foglalkozáson? 
 
M.L.: Nincs nehéz dolgunk, a diákok egyre jobban fel merik vállalni a véleményüket, adott esetben még vitába is bonyolódnak, bátran képviselik azt, amit gondolnak az életről. 
 
R.Z.: Azok, aki eljönnek ilyen foglalkozásokra, már eleve nyitottabbak, érdeklődőbbek, mint az átlag néző. Ez alól az egyes előadásokhoz tartozó foglalkozásokon résztvevő diákcsoportok kivételek, mert őket a tanáraik kötelezően elhozzák, ott gyakran „meg kell dolgozni” az érdeklődés felkeltéséért, de a szakembereink profik. Természetesen a foglalkozás stílusa, hangvétele nagyon függ a jelenlévőktől, de az a tapasztalatom, hogy néhány perc elteltével már mindenki – kicsik és nagyok – önfeledten adják át magukat a játéknak vagy a beszélgetésnek. És a végre pedig mindenki feloldódik és szellemileg és ismeretekben gazdagabban megy haza, mint ahogy jött. 
 
Ha már színházpedagógia és Katona, akkor meg kell említenünk az Eltávot is, ami egy civil felzárkóztató program Szúcs-bányatelep szegregált roma lakosságát érintően. 
 
R.Z.: Az maga a csoda. Ugyan nem vettem részt közvetlenül ebben a programban, de figyelemmel kísértem a munkát és egy alkalommal voltam is Szúcs-bányatelepen a társulattal. Életre szóló élmény és lelkileg is gazdagító tapasztalat volt találkozni az ottani emberekkel. Kívülről nézve talán erőltetettnek tűnhet a két teljesen eltérő világ találkozása: a Mátra és a Bükk határán mélyszegénységben élő romák és a Budapest belvárosi „elit” színház társulata, hogyan kerül egymás mellé –, de meggyőződésem, hogy az ilyen találkozásokból és a kölcsönös nyitottságból születhetnek igazán előremutató és építő dolgok, amelyek jó hatással és pozitív következményekkel bírnak a közösségek és az egyének életében is. 
 
Az kézenfekvő, hogy ezek a színházpedagógiai foglalkozások nagyon erősen tudják alakítani a közönség gondolkodását. Az alkotóra mennyiben gyakorolnak hatást ezek az alkalmak? 
 
R.Z.: Természetesen ez kétirányú folyamat. A legfontosabb a nyitottság, az őszinteség és a bátorság. Ha ezek megvannak, akkor a csoportban résztvevő egyes emberek élete, tapasztalata, személyisége, gondolatai kölcsönösen gazdagítják és formálják egymást. Én végtelenül hálás vagyok, mert a foglalkozásomnak köszönhetően számtalan emberrel és változatos életkörülményekkel találkozhatok – gondolok itt a legkülönfélébb színdarabokra, filmekre, utazásokra, szakmai és emberi találkozásokra, workshopokra, fesztiválokra, stb. – amelyek segítenek megélni és megérteni az élet teljességét. Ez páratlan ajándék. Alkotóként pedig feldolgozhatom, összegezhetem és megoszthatom ezeket a tapasztalatokat, élményeket a művészet segítségével. 
 
M.L.: Mi kifejezetten így csináltuk a Csongor és Tündét az Átriumban. Tartottunk egy kéthetes workshopot, majd amikor bepróbáltuk az előadás első részét, meghívtuk a diákokat, és megkérdeztük őket, hogy miként látják ezt a történetet, hol érzékelnek benne olyan hiányokat, vagy esetleg többleteket, amelyek nem reflektálnak az ő életükre. Majd amikor elkészült a teljes előadás, csináltunk rengeteg hasonló találkozót: bemutattuk a darabot, és utána beszélgettünk velük a történetről. 
 
Az előttünk álló évadban a Trip jelentkezik hasonló pedagógiai programokkal Az ember tragédiáján kívül? 
 
M.L.: A Trip kimondott célja, hogy olyan komplex programsorozatnak adjon helyet, amelyben a színház, a zene, a képzőművészet és a film is összhangban működik. Ennek érdekében idén több új együttműködés is megindul, ezek közül az egyik legfontosabb a Maladype Színházzal való közös munka. Ez a program például rendkívül erősen gondolja majd újra a művészeti oktatást. 
 
A Merlin és az Átrium után a Trip vezetésénél találkoztál új helyzetekkel? Neked szükséges volt újragondolni valamit? 
 
M.L.: Csak új helyzetek vannak, főleg egy hajón. A legegyértelműbb dolog amikor egyszer csak elmegy mellettünk egy szárnyas hajó előadás közben. Azt azért megérzi a közönség. De ezek mind érdekes kis fűszerek, amiktől érzi az ember, hogy jó helyen kapiskál, hiszen igyekszünk egy nagyon speciális stílust és arculatot kialakítani. Az elmúlt év tulajdonképpen egy próbaév volt azzal a céllal, hogy az emberek tudatába beférkőzzön a Trip, kezdjenek el beszélni róla, de a következő évad lesz az, ami kideríti, hogy működőképes-e mindaz, amit létre szeretnék hozni. 
 
Zoltán, te milyen bemutatókkal készülsz a következő évadban? 
 
R.Z.: A Katonában két új színdarabban játszom majd, Ascher Tamás rendezi Szuhovo Kobilintól Az ügyet, majd Máté Gábor rendezésében márciusban bemutatjuk a Rozsdatemető 2.0.-át. Ezenkívül a Színházak Éjszakáján rendezek egy felolvasószínházi estet a Kamrában, amelyen Anna Wakulik az Aratás című színdarabját fogja három kollégám előadni. Az évad végén pedig még vár rám egy örömteli feladat, ugyanis újra rendezhetek a kaposvári Csiky Gergely Színházban. Egy amerikai írónő, Joy Nicholson The tribes of Palos Verdes című regényéből készítünk színpadi változatot Enyedi Éva dramaturggal és Vági Eszterrel. Nagyon izgalmas és kísérleti munkának ígérkezik, amelyben igyekszem a drámapedagógia és a színházi nevelés eszközeit is újragondolva felhasználni.  
 
Dézsi Fruzsina
2018.09.19
|


Játék
A magyar művészet meghatározó alakjait feldolgozó sorozatát folytatva a modern hazai művészet egyik legjelentősebb alakjának, Korniss Dezső festőművésznek a kiállítását rendezi meg a Magyar Nemzeti Galéria.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.