Tokióban mutatják be először Pálfi György új filmjét

Pálfi György Az Úr hangja című új filmjét első alkalommal a 31. Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon láthatja a közönség. A film az október 25-én kezdődő A-kategóriás filmfesztivál rangos versenyprogramjába kapott meghívást.
A Hukkle és a Taxidermia rendezőjének Az Úr hangja című alkotása Stanislaw Lem regénye alapján készült és az eredeti mű gondolatvilágát adaptálja egy napjainkban játszódó, izgalmas családi krimi keretei közé. A történet főhőse a harmincas éveinek végén járó Péter, aki egy titokzatos balesetekről szóló dokumentumfilmben felismerni véli a hetvenes években disszidált, azóta nem látott apját. Megpróbálja felkeresni őt Amerikában, majd kalandos nyomozás után végre rátalál az immár új családot alapított édesapára. A találkozás számtalan élményt, fordulatot és tanulságot hoz a fiatalember és apja életébe, és ennek a találkozásnak köszönhető az is, hogy a világ értesül arról: az univerzum megszólalt, nem vagyunk egyedül a világmindenségben. 
 
Az Úr hangja a Filmalap 600 millió forintos gyártási készült. A főszerepeket Polgár Csaba és a kanadai Eric Peterson alakítja, nemzetközi színészek mellett szerepel a filmben Kiss Diána Magdolna is. A film forgatókönyvét Ruttkay Zsófia, Nagy V. Gergő és Pálfi György. 
 
Magyar film több mint egy évtized után először kapott meghívást a nagy presztízsű tokiói versenybe, melynek fődíja a Tokyo Grand Prix.  
 
(MTI) 
2018.09.26
|


Film premierek

Jetikölyök

amerikai-kínai animációs film, 92 perc, 2019

Lázadók

francia vígjáték, 87 perc, 2019

Halálod appja

amerikai horror, 90 perc, 2019

Az angyal

argentin-spanyol krimi, 118 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
18:15
Tranzit
német film, 2018
18:30
Államérdek
amerikai akciófilm, 1997
18:45
Lara Croft: Tomb Raider 2. - Az élet bölcsője
amerikai-német-japán-angol akció-kalandfilm, 2003
18:55
A párizsi vonat
amerikai film, 2018
18:55
Kegyetlen játékok
amerikai dráma, 1999
Ma ingyenes a belépés a múzeumokba! A szentendrei Skanzenban ?56 falun című kiállítást nézhetitek meg! @szentendreiskanzen #56falun #oktober23 #nemzetiunnep
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.