Így készült a Halloween

John Carpenter legendás sorozatgyilkosa, Michael Myers négy évtizede tűnt fel először a mozivásznon, és egy komplett horror-alzsánert, a slashert köszönhetjük óriási sikerének. Negyven évvel később, úgy tűnik, a franchise erősebb, mint valaha.
10. Eredetileg egy 3D-s Halloween filmet terveztek forgatni még 2009-ben, de a filmet gyártó Weinstein Company kifogyott a pénzből, és jegelte a projektet. A filmjogok lejártak náluk, és így került át Michael Myers a Blumhouse-hoz. 
 
9. Még kimondani is durva, de az új Halloween film már a tizenegyedik a sorban. Mivel a közönség ezek nagy részét nyilván nem látta, ezért a film direkt folytatása lett az 1978-as eredetinek, és úgy tesz, mintha a többi film nem is létezett volna. 
 
8. Bár a sztori szerint a folytatások nem léteztek, David Gordon Green rendező és Danny McBride forgatókönyvíró utalások szintjén azért lerója a tiszteletét előttük. 
 
7. A forgatókönyvíráskor az alkotók eleinte még két részben gondolkodtak, de be kellett látniuk, hogy egyszerre csak egyen dolgozhatnak, ami viszont eleinte túl hosszúnak bizonyult: az első változat a filmből közel két és fél órás lett, és teljes jelenetek kidobásával tudták csak 105 percesre kurtítani a játékidőt. 
 
6. Jamie Lee Curtis egyáltalán nem volt biztos abban, hogy jó ötlet visszatérni Laurie Strode karakteréhez, nem hivatalos keresztfia, Jake Gyllenhaal győzte meg arról, hogy ne hagyja ki a lehetőséget. 
 
5. A színésznő döntésében persze fontos szerep jutott a forgatókönyvnek is, elsősorban annak a ténynek, hogy Laurie ezúttal afféle harcedzett Sarah Connorként várja Myers visszatérését, vagyis nemcsak menekül az ördögi gyilkos elől, hanem felveszi vele a harcot. 
 
4. Bár a gyilkos Michael Myers arcát álarc takarja, a rajongóknak igenis számít, ki játssza a figurát. A folytatáshoz az alkotók azt a Nick Castle-t szerezték meg, aki az 1978-as eredetiben is szerepelt, a többi folytatásban mások vették magukra Myers álarcát. Castle szereplése már csak azért is nagy szám, mert 70 évesen vállalta a feladatot. 
 
3. Castle korára való tekintettel az egész alakos, illetve a kaszkadőrmutatványokat igénylő felvételeket már nem vele rögzítették: ilyenkor James Jude Courtney játszotta a kegyetlen gyilkost. 
 
2. Nagy dolognak számít, hogy a produkciónak sikerült meggyőznie John Carpentert, az eredeti Halloween megalkotóját, hogy beszálljon a filmbe. Zeneszerzőként gondolhatta tovább az ikonikus és megunhatatlan főtémáját. 
 
1. Az elkészült filmmel rendkívül elégedettek voltak az alkotók, amit az is bizonyít, hogy a Torontói Filmfesztiválon tartották meg a világpremierjét, pedig jellemzően az ilyen típusú horrorokkal inkább el akarják kerülni azt, hogy a kritikák kereszttüzébe kerüljenek. 
 
2018.10.22
|
(15 kép)


Film premierek

Lány

belga-holland filmdráma, 105 perc, 2018

Gyémánthajsza

amerikai krimi, 104 perc, 2018

A sértés

amerikai-belga-ciprusi-francia-libanoni filmdráma, 112 perc, 2017

A belleville-i zsaru

francia vígjáték, 90 perc, 2018

Ruben Brandt, a gyűjtő

magyar animációs film, 96 perc, 2018

Legendás állatok - Grindelwald bűntettei

amerikai-angol fantasy, 134 perc, 2018
Játék
Egy kíméletlen drogháborúban nincsenek szabályok... Miután a mexikói kartellek terjeszkedése egyre nagyobb méreteket ölt az Egyesült Államok területén, Matt Graver (Josh Brolin) különleges ügynök újabb véres küldetésre indul.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.