Női hősök, sorsfordító döntések – LUX FILMNAPOK az Urániában

Budapest, Uránia, 2018. november 7 - 9.
November 7. és 9. között ismét az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be az Európai Parlament filmművészeti díjára, a LUX filmdíjra jelölt döntős alkotásokat: Wolfgang Fischer Hamis szelek, Mila Turajlić A másik oldal és Benedikt Erlingsson Izlandi amazon című alkotását.
A LUX filmdíj az Európai Parlament filmművészeti díja, amelyet minden évben olyan, fontos politikai vagy társadalmi kérdésekre reflektáló filmnek ítélnek oda, amelyek Európa kulturális sokszínűségéről, az európaiak életéről és identitásáról, a mindannyiunkat érintő kérdésekről szólnak. Az európai filmek népszerűsítése mellett az elismerés kiemelt célja, hogy a nyertes alkotásokat eljuttassa az Európai Unió mind a 28 tagállamába, és összesen 24 nyelven feliratozva az érdeklődők széles köre számára elérhetővé tegye. Magyarországon 2018. november 7-9. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be a három döntős filmet, amelyeket egy nemzetközi szakmai zsűri válogatott ki. A győztes alkotást november 14-én hirdetik ki az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban. 
 
A LUX FILMNAPOK egyedülálló kulturális eseményként olyan európai közösségi teret hoznak létre, amelyben a résztvevők megtapasztalhatják az európai filmművészet sokszínűségét, és megvitathatják a versenyfilmekben felvetődő érzékeny témákat. A versenyben lévő műveket – bár témájukban és stilárisan különbözőek – a díj hagyományaihoz híven összeköti az európai identitás sokrétű kérdésköre és az aktuális, mindannyiunkat érintő társadalmi jelenségek érzékeny ábrázolása. Az idei döntős filmek további közös vonása, hogy mindhárom alkotás női hősöket és kihívást jelentő döntési helyzeteket állít a középpontba. 
 
A 2018-es döntős filmek és a LUX FILMNAPOK programja:  
 
A LUX FILMNAPOK idei nyitófilmje Wolfgang Fischer német-osztrák koprodukcióban készült filmdrámája, a Hamis szelek (Styx) lesz november 7-én, 19:00 órakor. Az alkotás egy rendkívül időszerű témához közelít eredeti szemszögből: a nyaralását magányos vitorlázással töltő német orvosnő Gibraltár közelében, a nyílt tengeren egy rozoga lélekvesztő mellett ébred, amelyen közel száz menekült várja megmentőit – vagy a biztos halált. A nő lelkiismereti tusáját elbeszélő film a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, ahol három díjat is nyert, köztük az Ökumenikus Zsűri Díját. A film november végén kerül a mozikba.
 
 
 
November 8-án, 19:00 órakor Mila Turajlić szerb-francia-katari koprodukcióban készült, A másik oldal (The Other Side of Everything) című dokumentumfilmjét vetítik. A díjakkal elhalmozott, személyes hangvételű filmben a rendezőnő saját családja történetén keresztül meséli el a volt Jugoszlávia és Szerbia közelmúltjának történelmét, szembesítve a nézőt az egyéni életút és a történelmi felelősség összefüggéseivel. A család krónikája egyúttal egy aktivista személyes portréjává is válik, a rendező édesanyja ugyanis ismert egyetemi professzor és ellenzéki szereplő. Angol feliratos előzetes (a filmet magyar felirattal vetítik).
 

 
November 9-én 19:00 órakor Benedikt Erlingsson Izlandi amazon (Woman at War) című filmjével zárul az idei LUX FILMNAPOK. Az izlandi-francia-ukrán koprodukcióban készült, eredeti formai megoldásokkal dolgozó, fanyar humorú komédia Cannes-ban debütált. Főhőse egy ötvenes éveiben járó kórusvezetőnő, aki rettenthetetlen elszántsággal szabotálja a helyi alumíniumgyár környezetkárosító működését, hogy megóvja az érintetlen izlandi tájat. Amikor egy nap híreket kap az örökbefogadási hivataltól, választania kell egyéni boldogsága és közjónak vélt céljai között. A film Magyarországon már a mozikban, feliratos előzetes.
 
  
 
A vetítésekre a belépés díjtalan, jegyeket az Európai Parlament Kapcsolattartó Irodájának Facebook-oldalán lehet nyerni egy rövid kvízjáték kitöltésével. 
 
A közönség idén is szavazhat kedvenc filmjére a www.luxprize.eu honlapon, egészen 2019. január 31-ig. Minden szavazó részt vesz egy sorsoláson, amelynek nyertese 2019 júliusában részt vehet a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol kihirdetik a közönségszavazás nyertesét, és a LUX filmdíj következő évi kiírásának tíz jelölt filmjét is bemutatják. 
2018.10.29
|


Film premierek

Az oroszlánkirály

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Az oroszlánkirály 3D

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Yao utazása

francia-szenegáli vígdráma, 103 perc, 2019

Senki többet

amerikai dokumentumfilm, 98 perc, 2018

Nicky Larson - Ölni vagy kölni?

francia akcióvígjáték, 91 perc, 2018

Fehér éjszakák

amerikai horror, 147 perc, 2019

Anna

francia akcióthriller, 119 perc, 2019
Játék
Kitűnő budapesti indie-rock zenekar, amely Európát is készül meghódítani.
Filmek a TV-ben
H
15
K
16
Sze
17
Cs
18
P
19
18:10
Szőlőskerti szerelem
amerikai romantikus film, 2016
18:15
Thor és az óriások
német-izlandi-svéd animációs film, 2011
18:15
Óz, a hatalmas
amerikai fantasy, 2013
18:15
Nevettess vagy meghalsz
finn történelmi film, 2018
18:30
Kutyák és macskák
amerikai családi vígjáték, 2001
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.