IV. OPEN Fesztivál

Budapest, MU Színház, november 12 - 17.
A fesztivál minden előadása és programja ugyanazt a célt szolgálja: a színházi élményen és játékon keresztül közösen válaszokat találni a felvetett kérdésekre. Sok kérdés lesz, és még több válasz. Ami azonos minden programban: az együttgondolkodás és a közösen meghozott döntések.
A programnak idén két közösségi színházi előadás adja a keretét. A Káva Kulturális Műhely nyáron dolgozott együtt siklósbodonyi fiatalokkal, ennek eredményét láthatják az érdeklődők az első napon. A MU Színház szép korú civilekből álló közössége pedig egy egész éves munka- és próbafolyamat lezárását mutatja be a programsorozat záróakkordjaként. A kettő között pedig egy különleges filmvetítés, egy tantermi színházi előadás és egy rendhagyó történelemóra mellett egész napos programokkal, vitaszínházi workshoppal, valamint egy beavató programmal várják az érdeklődőket.
 
Részletes program
 
November 12.
17:30 Remake_Bodony (dokumentumfilm) – A 7305 nappal később című előadás kísérőprogramja  
19:00 7305 nappal később 
 
Részletek: http://www.mu.hu/aktualis-musor/2018-november/item/637-iv-open-kozossegi-es-reszveteli-szinhazi-fesztival-1-nap 
 
November 13.
10:00 Vitaszínházi workshop a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ vezetésével 
 
Részletek: http://www.mu.hu/aktualis-musor/2018-november/item/638-iv-open-kozossegi-es-reszveteli-szinhazi-fesztival-2-nap 
 
November 14.
10:00 DrámaRodeó 
 
Részletek: http://www.mu.hu/aktualis-musor/2018-november/item/639-iv-open-kozossegi-es-reszveteli-szinhazi-fesztival-3-nap
 
Drámarodeó, Mu Színház, Open Feszt (2018)
Drámarodeó, Mu Színház, Open Feszt (2018)

 
November 15.
19:00 k2 Színház: Rinocéroszok 
 
Részletek: http://www.mu.hu/aktualis-musor/2018-november/item/640-iv-open-kozossegi-es-reszveteli-szinhazi-fesztival-4-nap
 
Rinocéroszok, Mu Színház, Open Feszt (2018)
Rinocéroszok, Mu Színház, Open Feszt (2018)

 
November 17.
17:30 Rendhagyó történelemóra a rendszerváltás témájában – A MU Színház: Felnőttkorunk ’89 című előadás kísérőprogramja 
19:00 MU Színház: Felnőttkorunk ’89 (bemutató) 
 
Részletek: http://www.mu.hu/aktualis-musor/2018-november/item/641-iv-open-kozossegi-es-reszveteli-szinhazi-fesztival-5-nap 
 
Felnőttkorunk, Mu Színház, Open Feszt (2018)
Felnőttkorunk, Mu Színház, Open Feszt (2018)

2018.10.31
|


Játék
2018-ban visszatért Budapestre a Murder – A Gyilkos Tárlat című kiállítás, ami közel 1000 m2-es kiállítótéren, 21 szobán keresztül mutatja be az elmúlt évszázadok leghíresebb gyilkosságait.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.