Avicii- és Robin Williams portréfilm is az Oscar-nevezettek között

Idén 166 filmet neveztek Oscar-díjra a dokumentumfilmek kategóriájában. A 15 filmet tartalmazó szűkített listát december 17-én, az öt jelöltet pedig január 22-én jelenti be az Amerikai Filmakadémia.
A nevezettek között található az egymástól elszakítva felnevelt hármasikrek történetét feltáró Three Identical Strangers (Három azonos idegen) és a Free Solo, amely a Yosemite Nemzeti Parkban lévő 915 méter magas El Capitan sziklát kötél és biztosíték nélkül meghódító Alex Honnold sziklamászó egyedülálló teljesítményét mutatja be. 
 
Felkerült a listára a tavasszal tragikusan fiatalon elhunyt Avicii svéd DJéletéről és összeomlásáról szóló film, az Avicii: True Stories, valamint a Robin Williams: egy komikus portréja című alkotás, mely a 2014-ben meghalt amerikai filmsztárról szól. 
 
A 91. Oscar-díjátadót február 24-én rendezik meg a hollywoodi Dolby Theaterben, az ABC televízió élőben közvetíti. A műsort világszerte több mint 225 országban és régióban sugározzák - írja internetes oldalán a Variety. 
 
(MTI) 
2018.11.09
|


Film premierek

Sötét bűnök

amerikai-angol-lengyel krimi, 92 perc, 2016

Pizzarománc

amerikai-kanadai romantikus vígjáték, 102 perc, 2018

Gyújtogatók

dél-koreai thriller, 148 perc, 2018

Egy nap

magyar filmdráma, 99 perc, 2018

Donyeci történetek

ukrán filmdráma, 110 perc, 2018

A tanú

magyar szatíra, 112 perc, 1969

Ami nem öl meg

amerikai-angol-kanadai-német-svéd krimi, 117 perc, 2018

Sóhajok

amerikai-olasz horror, 152 perc, 2018
Játék
Rocklegendák a Klauzál Ház színpadán - a rock nagy urai ismét együtt!
Filmek a TV-ben
18:15
Vanília égbolt
amerikai romantikus dráma, 2001
18:15
Merlin 2. - A varázslóinas 2.
amerikai-kanadai kalandfilm, 2006
18:20
Hochelaga, a szellemek földje
kanadai történelmi film, 2017 (feliratos)
18:25
D'Artagnan lánya
francia kalandfilm, 1994
18:30
Temetetlen múlt
amerikai thriller, 2000
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.