Az Izlandi amazon nyerte az Európai Parlament Lux filmdíját

Benedikt Erlingsson Cannes-ban debütált fanyar humorú komédiája, az Izlandi amazon (Woman at War) nyerte az Európai Parlament 12. Lux filmdíját - jelentette be Antonio Tajani, az EP elnöke Strasbourgban szerdán.
Az elnök elmondta, az izlandi rendező energikus és életigenlő filmet készített egy zenetanárnő és környezetvédelmi aktivista kettős életéről. 
 
A film egy határozott asszonyt mutat be, akinek az a szándéka, hogy minden nehézség ellenére, egyedüli nőként megváltoztassa környezetét. Az egyik legalapvetőbb európai feladatról beszél, amely szerint sürgősen fel kell lépni a Föld és a természet védelme érdekében - közölte az EP elnöke. 
 

 
A LUX filmdíj idei döntősei között volt a szerb Mila Turajlic A másik oldal című, szerb-francia-katari koprodukcióban készült dokumentumfilmje, amely egy család történetén keresztül mutatja be az ország demokráciáért folytatott küzdelmét, valamint Wolfgang Fischer osztrák rendező Hamis szelek (Styx) című filmje, amely a menekültválságot dolgozza fel egy vitorlázónő morális vívódásán keresztül. Ez utóbbi alkotás a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, ahol három elismerést is nyert, köztük az Ökumenikus Zsűri Díját. 
 
(MTI) 
2018.11.14
|


Film premierek

Családi bunyó

amerikai-angol vígjáték, 108 perc, 2019

Itt járt Britt-Marie

svéd filmdráma, 94 perc, 2019

Apró mesék

magyar thriller, 112 perc, 2019

Szabadúszók

francia vígdráma, 122 perc, 2018

A királynő kutyája

belga animációs film, 92 perc, 2019
Játék
A western műfajt már sokszor temették, de időről időre mindig akad egy alkotó, aki megmutatja, hogy van még kraft a pisztolyforgató cowboyokban.
Filmek a TV-ben
22:25
Taxisofőr
amerikai filmdráma, 1976
22:30
Margarétás dal
magyar tévéfilm, 2/1. rész, 1989
22:30
Szabad egy táncra?
amerikai romantikus dráma, 2018
22:35
Annabelle 2. - A teremtés
amerikai horror, 2017
22:35
Titokban kell cigiznem
francia film, 2016 (feliratos)
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.