„Számára a filmezés egyenértékű az emlékezéssel” - Interjú Petró Zsuzsanna kurátorral Salla Tykkä kiállításáról

A Pesti Est exkluzív interjúja
A szépség keresése, a fizikum tökéletesítése, test- és elmekontrol, sport, erő, nő-férfi viszonyrendszer és az emlékezés mechanizmusa… Petró Zsuzsannával, a kiállítás kurátorával „körbejártuk” a Ludwig Múzeum Salla Tykkä: Rövid címek kiállítását.
Október elején nyílt a finn Salla Tykkä Rövid címek kiállítása a Ludwigban. Ha kontextusba szeretnénk helyezni a munkáit, mi az, ami miatt izgalmas ez a tárlat? 
 
A Ludwig Múzeum feladatának tekinti, hogy jelentős kortársgyűjteménye mellett elhozza és a magyar közönségnek is bemutassa azokat a legmodernebb kortárs művészeket, akiket akár „cutting edge”-nek is nevezhetünk. Ilyen volt az Erwin Wurm-kiállítás, aki egy hatalmas sztár, vagy most a Salla Tykkä-tárlat is. A multimédiaművészet a modern irányzat nagyon fontos ága, az északi videoművészet pedig a kilencvenes évektől kezdve kiemelkedő terület volt, amit Hans-Ulrich Obris művészettörténész „nordic miracle”-nek is nevezett. Ebből az északi csodából pár évvel ezelőtt volt már egy csoportos finn kiállítás a Ludwigban, amin Salla Tykkä is részt vett. Tykkä Magyarországon talán még kevésbé ismert, annak ellenére, hogy számos filmfesztiválon szerepelt és rengeteg kiállítása volt az elmúlt években. Nagyon izgalmas személyiség, akinek a közönség számára jól megközelíthető és élvezhető alkotásai vannak, amik tematikailag is rendkívül érdekesek, valamint nagyon finoman és precízen kidolgozottak.  
 
Tykkä díjnyertes kisfilmjeit – melyek hol dokumentarista, hol fikciós művek – filmfesztiválokon és kiállítótermekben is bemutatják. El kell döntenünk, hogy képző- vagy filmművészeti alkotásokról van-e szó? 
 
Ezt nehéz eldönteni, és ez a kiállítás nem is hivatott erre. A Ludwigban mint képzőművészeti alkotásokat mutatjuk be ezeket, tehát az installációs formátumuk is nagyon fontos. Amikor képzőművészetként mutatunk be kisfilmeket, akkor ennek minden esetben része az installáció. Nagyon fontos, hogy milyen térbe helyezzük őket, hogy vetítjük ki, mi van körülöttük, hogyan érvényesül a tér architektúrája, mert ezek mind hozzájárulnak az élményhez. Például Tykkä Óriás című munkája egy hatalmas térben, a tér közepén álló ferde falra van kivetítve, míg a Lasszó és az Erő című munkái két sötétszürkére festett teremben lebegő vászonra. 
 
A kiállítás Tykkä egyetemi évei alatt született munkáitól a közelmúltban készült műveiig bezárólag mutatja be alkotásait, de nem kronológiai sorrendben haladva, hanem inkább tematikus kapcsolatokon keresztül… 
 
Igen, a kiállítás sokkal inkább az esztétikára és a belső összefüggésekre van felfűzve. A kiállítótérbe belépve, a néhány évvel korábbi Óriás című munkáját látja a látogató. Ez két bentlakásos román tornásziskolában készült, Tykkä majdhogynem dokumentarista módon, archív felvételek felhasználásával dolgozta fel a témát, amikhez a 2000-es években saját felvételeket és interjúkat készített. A film révén bepillantást nyerünk ebbe a nagyon szigorú korlátok közé szorított, fegyelmezett iskolai életbe, megfigyelhetjük, ahogy a lányok testét, szellemét nevelik, trenírozzák – amit a társadalom tréningjére is kivetíthetünk –, és nagyon érdekes az is, hogy ez visszavezet az anorexia témakörébe, és az abban megjelenő test- és elmekontrolra, amikről Tykkä első filmjei szóltak. 
 
Ugyanez a testkontrol jelenik meg a Munka a föld felett című lovas munkájában is? 
 
A föld feletti munka egy szakszó, a díjlovaglás egyik ágára utal. Ez az a feladatsor, amikor a ló hátsó vagy mellső lábai a levegőben vannak, és innen ugrik. Erre a feladatra nagyon kevés ló képes. Kimondottan erre tenyésztették a lipicai méneket, de még közülük is csak a legjobbakat, legtökéletesebbeket választják ki négyéves korukban, és gyakorlatilag huszonöt éves korukig, vagy míg „nyugdíja nem mennek”, tanulnak. De a föld feletti munkát még a kiválasztottak közül sem mind tudja megcsinálni. Ez ugyanaz a tematika, mint a tornászlányoknál, akiket szintén nagyon fiatalon a fizikumuk miatt választanak ki, de közülük sem lesz mindegyik olimpiai bajnok. 
 
Mindkét munkában fontos az esztétikum… 
 
A szépségkeresés Tykkä számára ebben nyilvánul meg. Számára a fizikai szépség és a fizikum kidolgozása a szépség keresése is egyben. A lovak esetében a fehér szín a tökéletes szépség kifejeződése az ő világában, amit gyerekkori emlékekből hozott magával.  
 
A művek inkább csodálatot ébresztenek, mint kritikai megfogalmazást sugallnak. 
 
Tykkä számára ezek egy természetes civilizációs folyamatnak a részei, például a kislányoknál ő úgy gondolja, hogy mindenkinek van valamilyen megszállottsága, ami lehet a Candycrush, de lehet a torna is. A kislányoknak és a lovaknak is ez az életük. A díjlovaglásról tradicionálisan úgy tartották, hogy a lóból és az emberből is a legjobb tulajdonságokat hozza ki. Tykkä maga is évekig tornázott és a sport a mai napig nagyon fontos szerepet tölt be az életében, és ugyancsak mindenhol megjelenik a műveiben. 
 
Például az Erőben is… 
 
Igen, ott is megjelenik a sport, ennek segítségével mutat be egy tematikát. Az Erőben egy bokszmeccsen keresztül tekinthetünk bele egy férfi-női kapcsolatrendszer erőviszonyaiba, harcaiba. A filmben Tykkä feldúdolja a Rocky zenéjét, amire ő maga bokszol félmeztelenül egy szaténnadrágban, bokszkesztyűben – pont úgy felöltözve, mint egy férfi profi bokszoló – az embernek nézőként mégis kellemetlen érzése van attól, hogy teljesen kitárulkozik. Sebezhetővé teszi magát ezzel a kitárulkozással, ugyanakkor erőfölénybe is kerül a férfi felett, aki láthatóan nem meri rendesen megütni a nőt. Lefegyverzi a férfit a sebezhetőséggel, de a meccsnek mégsincs végkimenetele. Nincs győztes és nincs vesztes, ez egy folyamatos küzdelem.  
 
A filmek mellett Tykkä sokszor fotósorozatokat is készít egy-egy témához. Ezek hogyan kapcsolódnak a filmes munkákhoz? 
 
A praktikus oka ennek szerintem az, hogy Tykkä számára egy kisfilmet elkészíteni nagyon hosszadalmas folyamat. Filmes módszerekkel, eszközökkel dolgozik, van script, storyboard, operatőr, setdesigner. Ezeknek a gyártását úgy kell elképzeli, mint egy rendes film gyártását, és mivel ez sokáig tart, és a munkának nagy része nem is kimondottan művészi feladat és rengeteg utánjárást igényel, a fotók részben az előkészületek művészi feldolgozásai. Másrészt ilyenkor foglalkoztatja egy téma, akár egy, két vagy három éven keresztül, és a fotók ugyanannak a témának egy másik médiummal való feldolgozásai. Fotósorozatai nem minden esetben kapcsolódnak filmes témáihoz. Például a Fehér vagy Tarzan sorozat darabjai az eredeti film állóképeinek negatív fotói. Ez nem tartozik közvetlenül semmilyen videóhoz, de tematikájában ez is a civilizációnak egy természetben felnevelkedett emberre kifejtett hatását fejezi ki. 
 
Tykkä legismertebb munkája talán a Lasszó. 
 
Annak a videónak a története egy tipikusan finn külvárosi környezetben játszódik. Egy fiatal lány kifulladva, melegítőben megérkezik egy házhoz, ahol nem tud bejutni a bejárati ajtón, így a kertből egy ablakon, a rolón keresztül les be a szobába, ahol egy valamivel idősebb fiú egy lasszóval mutat be akrobatikus mozdulatokat. A lány figyeli egy ideig a fiút, miközben halljuk a Volt egyszer egy vadnyugat zenéjét. Egyszer csak lecsattan az ostor, a kamera visszatér a lányra, akinek egy könnycsepp folyik le az arcán, majd megfordul és elsétál az ablaktól. Ez igazából egy beavatás-történetként értelmezhető. A lány felnő azáltal, hogy kívülálló szemlélőként betekint egy titokba, valamint fellobbannak benne, talán életében először, olyan érzések egy fiú iránt, amiket ő maga sem tud megmagyarázni. Egy csomó részletet nem tudunk a körülményekről, mégis érezzük, hogy arról van szó, hogy a lány megpróbál kapcsolódni a fiú világához, ami lehetetlen. Ez az emberi kapcsolatoknak az az oldala, amikor rájössz, nem tudsz teljesen belépni a másik világába, és ez az elszigetelődés érződik a film végén, amikor már csak saját magát látja az üvegen. A másik érdekessége, hogy a hagyományos filmes világban, általában a nő a vágy tárgya, itt viszont a férfi jelenik meg esztétikumként. 
 
Érdekes, hogy mindig olyan zenéket választ, amik talán még közhelyesnek is mondhatók. 
 
Pontosan azért, mert ennyire ikonikusak, vagy akár kliséknek is mondhatók, mindenki azonnal tudja, hogy mire asszociáljon. Nem áttételesen jelennek meg ezek az érzelmek, asszociációk, hanem teljesen automatikusan, amikkel könnyedén játszhat.  
 
A Retrospektív című munkája kívül esik az eddigi említett tematikákon. 
 
Igen, ebben az emlékezés mechanizmusával foglalkozik, ami nála szintén fontos, visszatérő elem. Számára a filmezés egyenértékű az emlékezéssel. Egyik interjújában úgy írta le az emlékezést, mint egy film, amit lejátszol saját magadnak a fejedben. A filmkészítés és az emlékezés nála összemosódik. Ez egy script nélkül készült videó, Tykkä ül egy asztalnál és előszedi a karrierje során használt kamerákat és fényképezőgépeket, és elmondja, hogy mit készített velük, hogy működnek. Ez a videó negyvenéves kora körül készült, így már jelentős alkotói tevékenység volt mögötte, és azt feszegeti, mik azok a dolgok, amikre emlékszik, hogyan felejt az ember, mik azok, amiket nem felejt el. 
 
Molnár Ágnes
2018.11.19
|
(9 kép)


Film premierek

Robin Hood

amerikai kalandfilm, 116 perc, 2018

Lengemesék 2. - Tél a Nádtengeren

magyar animációs film, 90 perc, 2018

BÚÉK

magyar vígdráma, 114 perc, 2018

Bergman 100

norvég-svéd dokumentumfilm, 117 perc, 2018

Amikor lehunyod a szemed

angol horror, 98 perc, 2018

A Grincs

amerikai animációs film, 86 perc, 2018
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.