Kedvenc helyek

Adventi koncertek a Gödöllői Királyi Kastélyban

XVIII. Adventi Kastélynapok
Gödöllő, Gödöllői Királyi Kastély - Grassalkovich-kastély, 2018. december 8., 9., 19h
Immár hagyomány, hogy a Gödöllői Királyi Kastély, Sisi egykori kedvenc magyarországi tartózkodási helye advent időszakában karácsonyi díszbe öltözik és ünnepi programsorozattal várja a látogatókat. Idén december 8-9-én adventi koncertekkel indulnak a programok.
Hazánk egyik legnagyobb barokk kastélya ezúttal is méltóképpen fogadja az ünnepre készülődőket az Adventi Kastélynapok keretében.
 
Elsőként december második hétvégéjén a komolyzene rajongóit várják Gödöllőre: Bogányi Gergely és Szilasi Alex zongoravirtuózok december 8-án, szombaton 19 órától adnak különleges koncertet, ahol Schubert, Chopin és Schumann művei mellett Brahms Magyar táncok című darabja is elhangzik majd, december 9-én pedig, szintén 19 órakor Langer Ágnes szólista közreműködésével a Gödöllői Szimfonikus Zenekar a Prelude Vegyeskarral közösen a Lovardában adja elő Beethoven D-dúr hegedűversenyét. Az este során Orbán György Magnificat című műve is felcsendül. 
 
A koncertek előtt a kézművesek karácsonyi vásárán, a kastély parkjában kellemes sétákra nyílik lehetőség. 
 
Jegyár: 2900-3900 Ft 
2018.12.04
|


Játék
A Dés. Évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. Musicalek, filmzenék, nagy slágerek és dzsesszlemezek sora fűződik a nevéhez. De az utóbbi években történt valami, kilépett a nyilvánosság elé a saját magának írt dalaival...
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.