Kedvenc helyek

Billie Joe már dolgozik az új Green Day-dalokon

A 46 éves zenész több mellékprojekt után bejelentette, hogy visszatér az anyazenekarához, és már el is kezdett dolgozni két évvel ezelőtt megjelent Revolution Radio albumuk utódján.
Visszatér a Green Day, bár a frontember sosem tűnt el – Billie Joe Armstrong az utóbbi időben főként új zenekarával, a The Longshottal mutatkozott a zenei berkekben, közös projektjük pedig egy háromszámos EP-t és egy debütáló albumot is eredményezett Love Is For Loser néven. Jövőre azonban, úgy látszik, ismét a Green Day kerül a fókuszba Billie életében: az énekes-gitáros egy rajongói kérdésre válaszolva hintette el, hogy jelenleg azzal telnek a napjai, hogy a Green Daynek szerez új dalokat. Armstrong egyelőre nem szolgált több információval az új anyagot illetően, de a rajongóknak ez is elég volt ahhoz, hogy lemezpolcukon már most helyet foglaljanak a banda új CD-jének. 
 
(nme.com) 
2018.12.10
|


Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Ma este az Akvárium klubban Adam Naas. Nézzétek csak, ő az új Lenny Kravitz. #adamnaas #koncertajanlo#programajanlo #akvariumklub
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.