Bedőlt Hollywood régóta tervezett projektje

Februárban kezdték volna forgatni a The Trial of Chicago 7 című filmet Aaron Sorkin rendezésében, de a mozinak úgy tűnik végleg befellegzett.
Sorkin (Steve Jobs, Egy becsületbeli ügy) régen írt forgatókönyve sokat körözött Hollywoodban, sokáig úgy volt, hogy maga Steven Spielberg rendez belőle filmet, ám végül a mester csak producerként maradt stúdiója, az Amblin élén, a rendezést pedig átadta az Elit játszmával már rendezőként is bizonyító Sorkinnak. A projekt akkor kezdett beindulni igazán, amikor olyan színészek szerződtek le hozzá, mint Sacha Baron Cohen vagy Eddie Redmayne. Az 1968-as politikai eseményt feldolgozó mozi ugyan elsőre csábítónak tűnt, de a tervezett költségvetés túl nagy volt egy történelmi drámához, és mivel nem tudtak faragni rajta, úgy fest végleg leállították a projektet. 
 
(hollywoodreporter.com) 
2018.12.13
|


Film premierek

Ugye boldog vagy?

német vígjáték, 80 perc, 2019

Jó srácok

amerikai vígjáték, 95 perc, 2019

Volt egyszer egy… Hollywood

amerikai szatíra, 161 perc, 2019
Játék
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban.
Filmek a TV-ben
22:35
Nyughatatlan özvegyek
angol thriller, 2018
22:45
Horrorra akadva 3.
amerikai vígjáték, 2003
23:00
11:14
amerikai thriller, 2003
23:00
Alice Tükörországban
amerikai kalandfilm, 2016
23:00
Sodródás
amerikai kalandfilm, 2018
Ma 15:00-től Zurgó együttes a Mesterségek Ünnepén, 21:00-től meg táncház velük! @mestersegekunnepe #mestersegekunnepe #zurgoegyuttes #programajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.