Nyerj páros jegyet Sławomir Mrożek: Emigránsok c. előadására!

Az Emigránsok az 1930-ban Lengyelországban született és 2013-ban Franciaországban elhunyt Sławomir Mrożek talán leghíresebb színműve. A darab alaphelyzete, illetve mondanivalója napjainkban legalább olyan aktuális, mint bő négy évtizeddel ezelőtti megszületésekor.
Szilveszter éjszakáján vagyunk, a ház emeleteiről vidám mulatozás zaja szűrődik le, de történetünk két főhősének a hangulatán nyoma sincs a vidámságnak…. 
 
Vívódásaik, egymást marcangoló vitáikat követve – a monori előadás koncepciójának megjelenéseként – a nézőkben megfogalmazódhat a gondolat: a szebb és jobb élet reményében elhagyhatod ugyan a hazádat, de tudnod kell, hogy esélyed a vágyaid elérése minimális. Az ismeretlen országbeli idegen státusz, a nyelvtudás, az anyanyelv és a család hiánya mellett nap mint nap szembe kell nézned a kizsákmányolással, személyed leértékelésével, lekezelésével, valamint a testi és lelki egészséged megromlásának lehetőségével is… 
 
Mindezek tetejében még az is kiderülhet, hogy a hazatérés sem olyan egyszerű, amint azt az ember elindulásakor gondolja… A „megszedem magamat, aztán hazamegyek, és odahaza uraság leszek” divatos programja korántsem veszélytelen… 
 
A darabot a Monori Színház mutatja be Hörcsik Tamás és Takács Gábor főszereplésével.
 
Helyszín: Testnevelési Egyetem, Athén terem (Budapest, Alkotás u. 44.)
 
Időpont: 2019. január 18. péntek, 19:00
 
Ha szeretnél jegyet nyerni az előadásra, nincs más dolgod, mint válaszolni az alábbi kérdésre!
 
A határidő lejárt, már nem lehet tippelni!
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.