Vasárnap debütál a Downton Abbey készítőinek Magyarországon forgatott sorozata

Bár a történelmi sorozat Virginiában játszódik, Magyarországon forgatták a Jamestownt, amely az Újvilág első kolóniájának történetét dolgozza fel onnantól, amikor feleségjelöltek csatlakoztak a férfi telepesekhez. Az Epic Drama csatorna január 20-ától, vasárnap esténként tűzi műsorra a sorozatot.
A Jamestownt a többszörösen díjazott, köztük Golden Globe-ot is nyert Downton Abbey producerei álmodták meg. A helyszín Virginia, a dátum 1619. A települést 12 éven keresztül csak férfiak lakták, így az első nők – köztük Alice (Sophie Rundle), Verity (Niamh Walsh) és Jocelyn (Naomi Battrick) – partra szállása igencsak felrázza eddig kialakított életüket.
 
„Ebben a drámában alapvetően benne van a konfliktus, hiszen a nők hozzák magukkal. Nemcsak szépséget visznek a mindennapokba, virágokkal és ruhákkal. Hathatósan segítenek megoldani helyzeteket, de sok súrlódást is okoznak” – nyilatkozta Naomi Battrick színésznő. Az újonnan érkezett feleségjelöltekkel tehát kanyargós történetek indulnak el a lélegzetelállító vadonban, amelyek szerelemről, vágyról, hatalomról, erőszakról és túlélésről szólnak. 
 
A sorozat szereplőgárdája és készítői együttesen hét BAFTA jelölést, két BAFTA-díjat, egy Emmy-nevezést és egy Emmy-győzelmet tudhatnak magukénak. A három főszerepet játszó színésznő mellett a három férfi: Jason Flemyng, Dean Lennoy Kelly és Stuart Martin.  
 
A történelmi sorozathoz különleges és korhű díszlet dukál: „Mindig tudtuk, hogy újra életre szeretnénk kelteni a Jamestown kolóniát, és ez nagyban a vizualitáson alapul. Hogy a terv meg is valósult, azt az Emmy-díjas Donal Woodsnak köszönhetjük, akivel a Downton Abbey-t is megalkottuk. A 17. századi angol díszlet egy kompozitként készült: követheted a karaktert a város körül, a belső terekből ki és vissza, egy ajtón keresztül a házba, majd ismét a szabadba. Ezzel egy igazi 3D-s érzést tudunk kelteni, ahol adott beállításon belül nincs vágás” – mesélte el Gareth Neame producer.  
 
A szereplők elmondása szerint a 100%-ban korhű környezet a karakterek eljátszását is segítette, hiszen nem egy stúdióban kellett visszarepülniük az időben, hanem malacok között, 1600-as évekbeli ruhákban, az okostelefonokat letéve tudtak átszellemülni a felvételhez. Mindezt a hazai közönség január 20-ától vasárnaponként este 9-től láthatja az immár országosan elérhető Epic Drama csatornán. 
2019.01.18
|


Filmek a TV-ben
18:20
Godzilla
amerikai fantasy, 1998
18:20
A sármőr
dán film, 2017 (feliratos)
18:50
A bűn árfolyama
amerikai-német thriller, 2008
18:50
Brigsby mackó
amerikai film, 2017
18:50
Legyőzhetetlen
amerikai dráma, 2006
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
04:03
Pat, a kutya
2017, 33. rész: Punk rock
04:05
Chuck megoldja
I. évad, 15. rész: Csapatszellem
04:10
Gumball csodálatos világa
2011, 382. rész: A finálé
04:10
Pat, a kutya
2017, 34. rész: Az igazi Pat
04:10
A Thunderman család
II. évad, 206. rész: A szülők ezt nem értik
Játék
Csinos lányok, színes ruhák, látványos mozdulatok, karneváli hangulat március első napjaiban a Tüskecsarnokban!
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.