Kedvenc helyek

Kaukázus: KpOp

Megjelenés dátuma: 2018. október 24.
est.hu:
9/10
|
olvasói
8/10 (2)
[ alternative / pop / rock ] A Kaukázus tavaly ősszel megjelent nagylemezével bebizonyította, hogy nemhogy rosszat nem tesz az alkotásnak a csend, de néha szükséges is egy nagy levegőt venni, mielőtt belevágunk valami újba.
Legutóbbi, K.U.S. (2014) című lemezük megjelenése és utolsó, 2016-os koncertjük óta alig, vagy szinte semmit nem lehetett hallani a magyar alternatív zenei élet több kultikus dalát (Tartós Béke, Szalai Éva, Teszkó) is jegyző együttesről. Kardos-Horváth János, a zenekar frontembere, az együttes négyéves szünete alatt Kafkaz néven akusztikus gitáros estéket tartott, illetve a Hahó Együttessel kisiskolásoknak és óvodásoknak szereztek (zenét) örömet.  
 
Joggal lehetett hinni, hogy a Kaukázus mint nagy produkció már nincs, és nem is lesz. Azonban mielőtt a Fishing on Orfűn nevelkedő közönség végleg feltehette volna a polcra a kétezres évek nagy zenéit, tavaly mégis megjelent a KpOp névre keresztelt nagyon „kaukázusos” lemez. A cím elsőre fejtörést okozhat, hiszen egyszerre gondolhatunk valamilyen koreai pop hangzásra, vagy csak egyszerűen arra, hogy viszlát, klasszikus magyar alternatív dalszövegek, hajnalig cigizős, erkélyen merengős nyári éjszakák, és irány a mainstream popvonal. Szerencsére egyik sem igazolódott be.  
 

 
A zenekar hivatalos weboldalán így jellemzi az új albumot: „A KpOp című lemezanyag mindenféle dolgokról nem, viszont a nagy idomulástól kellemesebbé tetsző emlékekről, érzelmi hajlékonyságról, nem várt világi bulvárosodásról, az utolsó űrhajó kilövéséről és természetesen rólunk szól.” 
 
És ez jól érződik az album színes repertoárjából is, amiben jól megfér a klasszikus akkordokba tekert szerelem- és életkeresés (Lila, Kalifornia), illetve az ütemes beatekbe csavart burkolt felszólítás a kormány lemondására (Kormányőrök, Óriásplakát).  
 
A KpOp friss, magabiztos, megtartja a hagyományos Kaukázus-hangzást, de közben az alkotók mégis képesek olyan új elemeket és fordulatokat beilleszteni a zenébe, amelyek kiegészítik és keretet adnak a mondanivalójuknak. Négy év ide vagy oda, a Kaukázus meghálálta ezt az időt, és idén több vidéki városban is megmutatja azt, amire joggal lehet mondani: megérte rá várni! 
 
Kiadó: TomTom 
 
Farkas Fanny
2019.01.25
|


Játék
Egy nap Maggie, a tinédzser megkéri Sue Annt, a magányos nőt, hogy vegyen neki és pár barátjának piát, és Sue Ann kapva kap az esélyen, hogy szert tegyen pár gyanútlan, ám nála fiatalabb barátra.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.