Haydn, Mozart és Bach két szervából (meg a plusz)

Budapesti Fesztiválzenekar: Haydn–Mozart Plusz (Zeneakadémia, 2019. március 7.)
Takács-Nagy Gábor és a Budapesti Fesztiválzenekar március 7-ei koncertje a Zeneakadémián bővelkedett az izgalmakban és a fordulatokban. De mit is vártunk volna Haydn és Mozart zenéjétől, amit egy igazi kuriózum, Valerij Sztrukov tubaversenye egészített ki?
A sorrendet megbontva, hadd kezdjem a tubaversennyel, mivel a tuba mint szólóhangszer nem éppen a leggyakoribb. Gondolhatnánk, hogy rettenetesen szól, batár, kellemetlen hangú hangszer. Felejtsük el! Tény, hogy a kontrabasszus regiszter elég mély, de – amennyiben jól szólaltatják meg – az egésznek van egy mackós finomsága, „bája”. Különösen igaz volt ez a mű második tételére, ahol kissé bánatosan, kissé groteszk hangulatban szólalt meg a tuba Bazsinka József kezei között. Az amúgy csodálatos középső tételt keretezte egy gyors és egy scherzo tétel. Mindkettő bővelkedett a futamokban, tizenhatod sorokban és nem rézfúvós gondolkozással szinte felfoghatatlanul technikás részekben.  
 
A koncert elnevezéséből – Haydn–Mozart Plusz – a „pluszt” már tárgyaltuk, kezdjük a két főszereplő közül az idősebbikkel. Haydn kivételesen gazdag szimfóniatermést hagyott hátra maga után – szám szerint 104-et. Választani nem könnyű ekkora mennyiségből, de mellényúlni biztosan nem lehet. A koncerten elhangzott 80. is ilyen mű. Nem lehet nem szeretni. Érezni benne a sturm und drang irányzat minden hevességét, a gyönyörű klasszicista formát, Haydn szerénységét és felülmúlhatatlan zenei humorát. Ezt domborította ki Takács-Nagy Gábor az első tétel nagy hatásszüneteivel és kvartett-játékaival, megmutatva a hegedű és a fafúvósok, különösen a fuvola és az oboa csipkelődését. Közben persze ott voltak a hirtelen érkező tempók, a robbanó forték és az egészben vibráló energia, ami – ha bárki volt már korábban Takács-Nagy-koncerten, tudja – elmaradhatatlan része a produkciónak. Csupa-csupa játék volt ez a szimfónia. 
 
A játéknál maradva jöjjön az örök gyerek Mozart és a Haffner-szerenád. Nyolc kis tánctétel, nyolc kis meglepetés, különböző karakter. Ahhoz képest, hogy Elisabeth Haffner esküvője előtti fogadáson hangzott el, nem éppen háttérzene, rendesen magára vonja a figyelmet. A nyitó tétel méltóságteljesen dörög, bujkál, vibrál benne a vidámság. Az ezt követő lassú és menüett-tételek szinte andalítóak, de a fel-felbukkanó hegedűszólók mindig megszínezik. Az interpretáció itt sem fukarkodott az izgalmakkal, mindenhol igyekezett a darab legletisztultabb, de legizgalmasabb formáját megmutatni. Az utolsó tételben feldörgő crescendo-rész és hatalmas tempó csodálatosan zárta a darabot és az estét is. Természetesen a ráadás sem maradt el: egy, a Haffner-szerenádhoz komponált indulót hallhattunk – ami szintén az esküvő előtt hangzott el. 
 
Még valami a ráadásokról, és arról, hogy milyen váratlan izgalmakat tartogat egy koncert: a versenyművet követő ráadás címét még el sem árulták – elvégre népszerű darab, Bach h-moll szvitjének Badinerie tétele –, amikor egy mobiltelefon hevesen csörögni kezdett a nézőtéren. Mi volt a csengőhangja? Bach. H-moll szvit. Badinerie. Ez okozott némi derültséget a zenekarban és a közönség soraiban is, úgyhogy csak második nekifutásra hallhattuk, milyen ez a kis szösszenet fuvola helyett tubával. Takács-Nagy Gábor kis megjegyzését idézve a szituációról: „a teniszben is két szerva van!”. 
 
Békési Botond
2019.03.27
|


Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.