A cannes-i filmfesztiválra készülhet el az új Tarantino-mozi

Hollywood aranykorában járunk, 1969 Los Angelesében. Egy egykori tévésztár, aki low budget westernekkel vált híressé (Leonardo DiCaprio) és a kaszkadőre (Brad Pitt) megpróbálnak nevet szerezni maguknak az álomgyárban és persze az álomvárosban, de az odáig vezető út meglehetősen kacifántos.
Először csak annyit tudtunk a filmről, hogy Tarantino a hírhedt Manson gyilkosságokról tervezett filmet készíteni. A producere ismét Harwey Weinstein lett volna, csakhogy kirobbant a botrány, és a Weinstein Company pillanatok alatt összedőlt. Licitháború indult a Volt egyszer egy Hollywoodért, melyet végül a Sony nyert. A jó hírű forgatókönyvre sorra özönleni kezdtek a nagyobbnál nagyobb sztárok: talán nem túlzás azt mondani, hogy egyetlen korábbi Tarantino-film sem mutatott még fel ennyi nagy nevet, pedig a azoknak sincs miért szégyenkezniük. 
 
A forgatást végül tavaly júniusban kezdték meg Los Angelesben, és egészen novemberig tartott, ami egy nem CGI központú film esetében meglehetősen hosszú idő. Eközben kisebb bonyodalmat okozott, hogy a mellékszerepre szerződtetett Burt Reynolds (aki DiCaprio filmbéli karakterét ihlette) épp a forgatás idején hunyt el, de még időben tudták őt helyettesíteni a beugró Bruce Dernnel. Jelenleg Quentin Tarantino azon dolgozik gőzerővel, hogy a májusban startoló Cannes-i Filmfesztiválra elkészüljön a film. 
 
(Hazai bemutató: augusztus 8.) 
 
2019.04.08
|
(6 kép)


Film premierek

Mancs őrjárat

amerikai-kanadai animációs film, 69 perc, 2019

Út a királyi operába

angol-kubai-német-spanyol életrajzi dráma, 115 perc, 2018

Családi vakáció - Irány Ibiza!

belga-francia vígjáték, 87 perc, 2018

Aki bújt

amerikai horror, 95 perc, 2019

A bűn királynői

amerikai akcióthriller, 102 perc, 2019
Játék
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban.
Filmek a TV-ben
H
19
K
20
Sze
21
Cs
22
18:15
A kis boszorkány
német fantáziafilm, 2018
18:15
Kitervelt románc
amerikai romantikus vígjáték, 2016
18:40
Kong: Koponya-sziget
amerikai akciófilm, 2017
18:40
Floridai álom
amerikai film, 2017
18:40
Páros mellékhatás
amerikai vígjáték, 2009 (ism.)
Balatoni ajánlónk bióban! Badacsonyi futás (meg még sok más helyszínen is), gyenesdiási VW bogártalálkozó, Iszkiri zenekar a siófoki Plázson, Zamárdi B-my-lake és még sok sok program! #badacsony #dulorefutunk #iszkirizenekar #karavankemping #gyenesdias ##vwbogár #bogártalálkozó #bmylake
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.