Jennifer Lawrence egy év kihagyás után új szerepet vállalt

A színésznő egy évre kivonta magát a hollywoodi körforgásból, hogy most egy első filmes rendező oldalán térhessen vissza.
Bár Lawrence távolmaradása nem volt túl látványos, lévén az X-Men: Sötét Főnix című filmjét júniusban mutatják be a mozik, arról ne feledkezzünk el, hogy azt a filmet még 2017-ben forgatta, csak az elhúzódó utómunkák és pótforgatások miatt csúszott jókorát a projekt. A színésznő úgy érezte, hogy kicsit sok belőle, ezért szándékosan vonult pihenőre, ám most végre ismét egy izgalmas alkotás mellett tűnt fel a neve.
 
Lila Neugebauer rendező a filmrajongók számára teljesen ismeretlen, viszont színházi rendezőként már nevet szerzett magának, és az első filmet az egyik legsikeresebb amerikai független filmes forgalmazó, az A24 karolta fel, nem utolsósorban azért, mert Jennifer Lawrence lesz a főszereplője. Egyelőre sem a film címéről, sem a tartalmáról nem tudni semmit, az egyetlen biztos dolog, hogy június közepén kezdik meg a forgatást New Orleansban. 
 
(variety.com) 
2019.04.17
|


Film premierek

Látomás

francia-japán filmdráma, 109 perc, 2018

Vízipók-csodapók - Felújított filmváltozat

magyar animációs film, 72 perc, 1983

Mia és a fehér oroszlán

dél-afrikai-francia-német családi film, 98 perc, 2018

Interjú Istennel

amerikai misztikus dráma, 97 perc, 2018

Hotel Mumbai

amerikai-ausztrál történelmi dráma, 125 perc, 2018

Ferenc pápa – Egy hiteles ember

amerikai-svájci dokumentumfilm, 96 perc, 2018

Egy nő fogságban

magyar dokumentumfilm, 89 perc, 2018

A gyászoló asszony átka

amerikai horror, 93 perc, 2019

Csodapark

amerikai-spanyol animációs film, 85 perc, 2019
Játék
A látványos kiállításon a látogatók egy képzeletbeli űrutazásra indulnak, ahol tudásukat és bátorságukat próbára téve egy galaktikus kaland részesei lehetnek.
Filmek a TV-ben
H
15
K
16
Sze
17
21:00
Istenek fegyverzete
hongkongi akcióvígjáték, 1987
21:00
Vágyak szerelmesei
amerikai vígdráma, 2013
21:00
Halálos fegyver 3.
amerikai akcióvígjáték, 1992
21:00
Invázió
amerikai sci-fi, 2007
21:00
Mindhalálig
amerikai akciófilm, 1996
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.