Mángold – a növény, mely felszólít!

Ezzel a zöldséggel már az elején van egy kis kavar, már ami a származást és az elnevezést illeti. Legközelebbi rokona a cékla, de mivel a répaformák alcsaládjába tartozik, ezért leveles répának és fehér céklának is szokták hívni. Szerencsére hangzásában pont nem magas hangrendű, mint a fenti három, hanem mély.
Nem érdekes? Ne gondold! 
 
A mángold határozottan egyedi: nagy, sötétzöld (esetleg mélylila), jól láthatóan erezett, fodros levelek, sárga, piros vagy fehér szár. A szegfűvirágúak rendjébe, a disznóparéjfélék családjába tartozik. A 60-80 cm-es magasságot eléri általában, kétéves növény, azaz első évben csak a gyökere és a levélzete fejlődik ki, a másodikban a magszár is, éppen ezért étkezés céljából már az első esztendőben lerohanjuk, hogy vitamindús leveleit felhasználjuk ételeinkbe. Termése a gomoly. Bár annyira még talán nem népszerű nálunk, Európa mediterrán részein, a Balkánon és például a németeknél eléggé közkedvelt ez a növény, melyet már az i.e. V. században is ismertek, a Földközi-tengernél termesztették. 
 
Bátran told! 
 
Ha mángoldot fogyasztunk, főleg együtt, mert közösségben sokkal jobb étkezni, mint egyedül, akkor nagyon megveregethetjük a vállunkat, meg a többiekét is. Rettenetesen egészséges, A-vitaminja javítja a látásunkat, a B1-, a B2-vitamintól nyugisabbak leszünk, a C-vitamin pedig alapvető szükséglet. Természetesen ásványi anyagokban is gazdag. Foszfor, kálium, kalcium, vas és magnézium tesz azért, hogy jól szuperáljon az agyunk, a fogaink, a csontjaink, az izmaink és idegeink is. Szerves savakat is tartalmaz, valamint pektint, ami segíti az emésztést, és mivel megköti a vizet, a gyomorba jutva megduzzad, így teltségérzetet okoz, mellyel megelőzhető, hogy esetleg túlegyünk magunkat. És nyerscukor is található benne. 
 
Főzd, ne hántold! 
 
Kétféle változatát termesztik általában, a száráért a bordás, a leveléért a levélmángoldot. Utóbbinak a spenótra hasonlít az íze, megszorozva hárommal. Felhasználás előtt mindig jól meg kell mosni, mert a bugyrokban maradhat föld, homok, csiga, biga. Majd érdemes az erek mellől letépni a zöld részt, így hamarabb elkészül a főzelék, a rakott vagy egyéb tészta, töltött tekercs. Ugyanakkor egyben hagyhatók a levelek, ha azt kívánjuk megtölteni valami mással, például darált hússal, főtt rizzsel. Nyersen salátákba keverhető a levele és a szára, de készíthető belőle szósz is. Aki eléggé elvetemült, az kirántja, aki pedig bátor, az bébipapit mixel mángoldból. Hal vagy grillezett hús mellé, fokhagymával fantasztikus, de akár lecsóba keverve is izgalmas. Mehet omlettbe és pizzára is. 
 
Pesti Est-tipp: 
 
Bár a boltokban már meg tudod venni májusban, ha sajátot szeretnél, akkor ez a hónap kiváló arra is, hogy magad vesd el a magokat. Sok vizet és sok napfényt igényel, a gondozásért cserébe csodaszép leveleit júliustól októberig biztosan kínálja neked. 
 
Szálka Sarolta
2019.04.30
|


Játék
A szürrealista mozgalom legismertebb alkotóinak munkáival találkozhatunk a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán
Balatoni ajánlónk bióban! Badacsonyi futás (meg még sok más helyszínen is), gyenesdiási VW bogártalálkozó, Iszkiri zenekar a siófoki Plázson, Zamárdi B-my-lake és még sok sok program! #badacsony #dulorefutunk #iszkirizenekar #karavankemping #gyenesdias ##vwbogár #bogártalálkozó #bmylake
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.