Vetítések

Mami

est.hu:
6/10
|
olvasói
6/10 (2)
A jófejség netovábbja, ha egy felnőtt itókát vásárol neked, és még a pincéjét is felajánlja bulizásra. A szabályok – melyek szerint egyvalakinek mindig józannak kell lennie, nem lehet csúnyán beszélni és felmenni a házba – elfogadhatóak, még az is belefér, ha cserébe maminak kell szólítanod őt. Vagy mégsem?
Mire Maggie, az új lány és barátai ráeszmélnek, hogy vendéglátójuk, a magányos Sue Ann korábbi sérelmeit rajtuk akarja megtorolni, már késő. A bűn természetét megmutatva a fiatalok és szüleik egy kegyetlen játék vesztésre ítélt részeseivé válnak, az álomból rémálom lesz. 
 
Az alkotók célja az volt, hogy a néző feszengjen és a karakterekkel azonosulva nézzen önmagába. A paráztatás során a cselekmény a fiatalkori botlásokat és a másik terrorizálását helyezi előtérbe, mivel azokat, akik ilyen szinten képesek nekünk ártani és akaratunk ellenére életünk részévé válni, gyakran mi magunk hozzuk létre azzal, ahogy korábban viseltettünk irántuk. Az ember – főleg, amikor fiatal – gyakran tesz meggondolatlan dolgokat menőségből, hogy a többiek befogadják, nem mérve fel tettének következményeit. 
 
A rendező és a főszereplő több évtizedes barátságát megkoronázva az Oscar-díjas Octavia Spencer végre egy igazi negatív karakter bőrébe bújhat, és életében először játszik főszerepet. Teszi mindezt a borzongás-specialista Blumhouse Productions égisze alatt, mely elkötelezte magát a félelmetes és rémisztő mozi megújítása mellett a költségeket alacsonyan, a színvonalat pedig magasan tartva.  
Hujber
2019.05.24
|
Ma
amerikai horror, 99 perc, 2019
Egy magányos asszony összehaverkodik egy csapatnyi tinédzserrel, és megengedi nekik, hogy a házában bulizzanak.
Rendező:

Tate Taylor

Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2019. május 30.

Vetítések


Linkek


Ha tetszett, ezt is nézd meg:

(7 kép)


Film premierek

Toy Story 4.

amerikai animációs film, 100 perc, 2019

Casanova - Az utolsó szerelem

francia történelmi dráma, 98 perc, 2019

Gyerekjáték

amerikai horror, 90 perc, 2019

Csekély esély

amerikai vígjáték, 125 perc, 2019
Játék
A tízéves Fortepan anyagából vonultat fel egy több mint háromszáz darabos válogatást a Magyar Nemzeti Galéria.
Filmek a TV-ben
18:10
Casanova
amerikai kalandfilm, 2005
18:10
Afrika hív
német-osztrák romantikus film, 2011
18:15
Edie
angol film, 2017
18:25
Tini nindzsa teknőcök 2.: A trutymó titka
amerikai-hongkongi akcióvígjáték, 1991
18:30
Scooby-Doo és a Koboldkirály
amerikai animációs vígjáték, 2008
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.