Bodolay Géza az OSZMI élén

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által meghirdetett pályázaton három jelentkező közül Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója Bodolay Géza Jászai Mari-díjas színházi rendezőt, egyetemi oktatót, színházigazgatót, érdemes művészt kérte fel az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet vezetői feladatainak ellátására.
Demeter döntése a szakma képviselőiből, valamint a PIM munkatársaiból álló bírálóbizottság javaslatára, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) támogatásával született meg. Az igazgatói poszt öt évre szól.
 
Bodolay Géza 1981-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karán (ELTE/BTK), majd 1984-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán kapott újabb diplomát. Több magyarországi bemutató fűződik a nevéhez, egy részük Bodolay saját fordításában került színpadra. Munkásságának elismeréseként 2010-ben Jászai Mari-díjat vehetett át, tevékenységét 2015-ben érdemes művész címmel jutalmazták. 
2019.04.30
|


Játék
Patrick deWitt nagysikerű regényéből készült ez a különleges hangulatú western, melyben egy testvérpár, Eli (Joaquin Phoenix) és Charlie Sisters (John C. Reilly) azt a megbízatást kapja, hogy végezzenek egy aranyásóval, aki meglopta főnöküket.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.