Ravel, Muszorgszkij, Muszorgszkij-Ravel keretes szerkezettel

Ránki Dezső és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar (Vigadó, 2019. április 10.)
Dubóczky Gergely karmester 2018 eleje óta vezeti a székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekart. Karmesteri munkásságára jellemzőek a művekkel kapcsolatos kristálytiszta koncepciók, a jól kimunkált zenekari hangzás és a pontos ütemek, tempók. Ezt a magas minőségű zenélést tapasztalhattuk meg április 10-én a Vigadóban a Ránki Dezsővel kiegészült hangversenyen.
Az este programját Ravel és Muszorgszkij határozta meg külön-külön és együtt is, az Egy kiállítás képei című művel. Ne rohanjunk azonban egyből a második félidőre. A koncert első felében Muszorgszkij Éj a kopár hegyen című művét Ravel G-dúr zongoraversenye egészítette ki. A sodró, tartalmában néhol Berlioz Fantasztikus szimfóniájának fináléjára emlékeztető darab, igaz, nem a várt hatalmas energiával indult, a tempó sem sodort olyan hevesen, azonban a vonósok monoton, zakatoló belépése előtti finom, de mégis hangsúlyos hatásszünet kitűnően tette a dolgát. Így az önmagában álló darab igazi nyitánnyá lényegült át. 
 
Őszintén meg kell mondjam, hogy Ravel zongoraversenyét Ránki Dezső szólójával valahogy nem vártam túl izgatottan. Nem a darabtól, inkább a szólistától „ódzkodtam”. Ránki a sok – számomra közepes – Mozart után fantasztikusat ment Ravellel! Letisztultan, de mindemellett izgalmasan szólaltatta meg a zongorát, és jól lehetett érezni a raveli jazzességgel kevert romantikus álmodozást. Külön kiemelném a második tételt, amiben igazán érzékeny játékot hallhattunk. 
 
Ahogyan korábban említettem, a koncertet az Egy kiállítás képei zárta, természetesen Ravel hangszerelésében. Talán ez a változata az, amelyik a legizgalmasabban adja vissza a Muszorgszkij által zenében lefestett képeket. Sötétből utazunk a fénybe, más és más jeleneteket tapasztalhatunk meg a teljesen életszerűtől a misztikusig. A zenekar játékán hallatszódott az alapos műhelymunka. Persze apróbb intonációs hibákat vájt füllel ki lehetett venni, de eltörpültek, mivel a zenészek látható igyekezettel, lelkesen játszottak. A darab megtöltötte a termet és a Kijevi nagykapu című zárótétel irdatlan rezes szólama kinyitotta az amúgy szűk, kisebb volumenű darabokra alkalmas teret. Esztelenség lenne most azt mondani, hogy szólhatott volna hangosabban is. Ez így volt jó. Tökéletesen megadta azt az érzést, amit a darabtól vártam. 
 
A koncertet ráadás zárta, igaz, jóval nyugodtabb, mint a záró darab. Ravel Pavanèja hangzott el. 
 
Egy dinamikusan fejlődő zenekart hallhattunk, magas minőségű karmesteri és műhelymunkát, illetve egy fantasztikus, érett zongoraszólót. Ránki művész úrhoz, meglátásom szerint, jól illik a „modernebb” vonal. 
Békési Botond
2019.05.02
|


Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.