Made in Asia. Százéves a Hopp Múzeum

Budapest, Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, 2019. június 20. - 2020. augusztus 30.
A centenáriumi évébe lépett Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum gyűjteményének legjavát mutatja be az egy éven keresztül látogatható, Made in Asia. Százéves a Hopp Múzeum című új, május végén nyíló kiállítás.
A tárlat megemlékezik az idén száz esztendeje elhunyt alapítóról, a világutazó optikus Hopp Ferencről, aki 1919-ben a magyar államra hagyományozta 4000 darabos műgyűjteményét és Andrássy úti villáját, valamint sorra veszi a múzeumalapítást követő nagy korszakokat, az intézmény első igazgatója, Felvinczi Takács Zoltán művészettörténész nevéhez fűződő, két világháború közötti időszaktól a 2017-ben elhunyt neves sinológus, Ferenczy Mária nevéhez köthető buddhista kiállítások időszakáig.  
 
A nagyközönség előtt rendszerint csak egy-egy kultúra kiemelésével, időszaki kiállításokon megmutatkozó Hopp Múzeum most a Made in Asia kiállításán minden gyűjteményét (a kínai, a japán, a koreai, az indiai, a délkelet-ázsiai, a mongol, a tibeti-nepáli, a közel-keleti és a Zichy-féle régészeti gyűjteményt) felvonultathatja.  
 
A jubileumi évre a centenáriumi kiállítás mellett további meglepetésekkel is készül a múzeum. A szokásos tárlatvezetések, múzeumpedagógiai foglalkozások mellett a kerti kiállításhoz kapcsolódó játékokkal, az ázsiai kultúráknak szentelt tematikus hónapokkal, a nyári időszakban kertmozival készülnek a jubileumi évre. Kiemelt jelentőséget kapnak az ázsiai kultúrák jeles évfordulói, így a japán–magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulója, Mahátma Gandhi születésének 150. évfordulója, a Kínai Népköztársaság megalapításának 70., valamint a koreai–magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulója is.  
2019.05.06
|
(4 kép)


Játék
Az Oscar-díjas Robert Zemeckis rendezésében érkezik ez a merész, varázslatos és időszerű film, amely magával ragadó igaz történetet mesél el egy megtört férfiról, aki rádöbben, hogy a művészi kreativitás képes meggyógyítani a lelken esett sebeket.
Balatoni ajánlónk bióban! Badacsonyi futás (meg még sok más helyszínen is), gyenesdiási VW bogártalálkozó, Iszkiri zenekar a siófoki Plázson, Zamárdi B-my-lake és még sok sok program! #badacsony #dulorefutunk #iszkirizenekar #karavankemping #gyenesdias ##vwbogár #bogártalálkozó #bmylake
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.