„A magyar közönség nagyon szenvedélyes. Érzi az ember, hogy a szívük közel van a zenéhez” – Gautier Capucon

A Pesti Est exkluzív interjúja
Gautier Capucon csellistát nem kell bemutassuk, a francia művész korunk egyik vezető szólistája. Május 31-én, illetve június 1-jén és 2-án ad koncertet a Zeneakadémián, amelyekre már minden jegy elkelt. Az első próba után volt alkalmunk beszélgetni vele utazásról, közösségi médiáról, egy világutazó szólista mindennapjairól.
Nemrég fejezte be a próbát. Először játszott a Fesztiválzenekarral? 
 
Néhány éve már voltak közös koncertjeink Németországban, akkor Fischer Iván vezényelt, Budapesten ez az első alkalom, hogy játszhatom velük. A zenekar fantasztikus együttes. A hangzásuk, a tradíció, ahogyan minden egyes zenész figyel és együtt játszik. Nagy öröm és élvezet ilyen zenészekkel dolgozni. 
 
Igazából az előbb megválaszolta a következő kérdésemet is; hogyan folynak a próbák? 
 
Ha ehhez a zenekarhoz hozzáadjuk Leonidas Kavakost (világhírű görög hegedűművész – a szerk.), aki jó barátom és fantasztikus zenész, jól működünk együtt. Már tizenöt éve, hogy közösen játszunk, de ez az első alkalom, hogy nem hegedülni fog, hanem vezényelni. Várom már a koncertet, mert kitűnő kombináció, hogy a zenekarral is, és velem is nagyon jó a viszonya, zenélés közben pedig jó csapatot alkotunk. 
 
Mi alapján választott darabot a koncertre? 
 
Leonidasszal együtt választottuk ki a koncertre Schumann csellóversenyét. Néhány éve tervezgetjük már, hogy kellene úgy is együtt játszanunk, hogy ő karmesterként én pedig szólistaként vagyok a színpadon, és szóba került Schumann. A mostani az első ilyen koncertünk együtt, szóval Schumann versenyművét fogjuk eljátszani, lévén erre a darabra gondoltunk akkor is, amikor még csak terveztük a közös koncertet. 
 
 
Van valamilyen személyes kapcsolata a darabbal? 
 
Természetesen! Nagyon fontos eleme a csellórepertoárnak, ez „A” romantikus csellóverseny, ami nagyon bonyolult, mivel benne van Schumann mindkét oldala: az őrült és az érzékeny, a szentimentális. Ez a két karakter állandóan váltakozik a darabban, ezeket az elragadtatott, drámai és teátrális megnyilvánulásokat kell nekünk a zenébe beletennünk. Például ott a mű lassú tétele, ami nagyon szép, intim, ahogyan a szóló párbeszédet folytat a zenekari csellókkal és a hegedűsök pizzicatóival, na meg a könnyed, pezsgő zárótétel, ami ennek ellenére bonyolult, mivel nagyon áttetsző szerkezetű zene. Egyébként nemrég készítettem egy felvételt Schumann-művekből – köztük a csellóversennyel –, szóval az életemben ez a mostani egy Schumann-időszak (nevet). 
 
Ha jól értem, ez az első koncertje Budapesten. Mit vár a közönségtől? 
 
Magyarországon nem ez az első koncertem. Korábban már játszottam itt a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. A Zeneakadémia nagyterme pedig gyönyörű és nagyon jó az akusztikája! A közönség pedig… 
 
Mit szólna hozzá, ha inkább megfordítanánk az előbbi kérdést! Milyenek a tapasztalatai a magyar közönséggel, mivel rengeteg külföldi művész mondja, hogy az itteni közönség eltérőbb a „szokásostól”? 
 
A magyar közönség nagyon szenvedélyes. Érzi az ember, hogy a szívük közel van a zenéhez, mivel a magyar zene és a zenei tradíció – gondolok itt akár a cigányzenére – rendkívüli. Érezni a közönségen és a zenészeken is, hogy a zene része a kultúrának, az életüknek, a neveltetésüknek, ami tényleg fantasztikus. 
 
Ha jól tudom, egy Goffriller csellón játszik. Mesélne a hangszerről? 
 
Ez egy hihetetlen hangszer, amit 1701-ben készített Matteo Goffriller Velencében. Nagyon mély, vad, de ugyanakkor érzéki karakterű cselló, amin nehéz játszani és nehéz kiismerni, de már közel húsz éve játszom rajta, és igazi élmény mindennap felfedezni és látni, hogy bizonyos értelemben nincsenek határai. Egy közeli barát az életemben ez a hangszer. 
 
Sokat hallani művészektől különböző történeteket, hogy milyen is hangszerrel utazni. Esetleg fel tud idézni egy-egy incidenst vagy vicces történetet ezzel kapcsolatban? 
 
Egy csellóval utazni mindig problematikus. Például egy telt házas repülőjáraton néha kifogásolják más utasok, hogy a hangszer elfoglal egy teljes ülést, replikáznak, hogy „Nekem nem jutott hely, mert az ülésen egy cselló van!”, de azt nem tudják, hogy a hangszernek ugyanúgy meg lett véve a repülőjegy, mint nekem. További nehézség, hogy állandóan cipelni kell, annak ellenére, hogy az egész nem nyom többet tíz kilónál. Ha évente egyszer – többnyire nyáron – a hangszerem nélkül utazom, akkor olyan könnyednek érzem magam! Mindig várom az ilyen alkalmakat (nevet)! 
 
 
Elég aktív az Instagramon. Fontosnak tartja, hogy 21. századi művészként jelen legyen a közösségi médiában? 
 
Úgy gondolom, hogy a közösségi média része a korunknak, viszont körültekintően kell bánjunk vele. Én azért szeretem használni, hogy megmutassam, mit csinálok, amikor úton vagyok, hogy ne csak azt lássák, milyen vagyok a színpadon, hanem milyen kihívások vagy vicces események történnek utazás közben. Mindezek mellett fontos, hogy egyszerű és személyes maradjon. Ma reggel is volt egy mókás kis apróság – nem tudom látta-e –, amikor Kijevből repültem ide. Ki szerettem volna kapcsolni a telefonomat, és akkor láttam, hogy valakinek a hordozható wifi-jét Slavának hívják (nevet) (Slava volt Rosztropovics, a világhírű orosz csellista beceneve – a szerk.) Amikor észrevettem, néztem egy nagyot, és gyorsan készítettem egy képernyőfotót róla, amit megosztottam, mert nagyon viccesnek gondoltam! Egy másik ok, ami miatt jó dolognak tartom, hogy szeretem, amikor egy-egy koncert után üzeneteket írnak nekem. Nem utolsósorban kevésbé magányos így az utazás! 
 
Elhalmozzák üzenetekkel, kommentekkel? 
 
Sajnos nem tudok mindent elolvasni és mindenre válaszolni, de igyekszem, mert nagyon szeretem, amikor írnak nekem! 
 
Segíthet ez a fajta jelenlét közelebb kerülni a követőihez, rajongóihoz? 
 
Igen. Ez egy módja annak, hogy én is közelebb érezzem magam hozzájuk, és hogy megmutassak pár dolgot a háttérből, hogy ez az életmód nem csak a csillogásról szól. Néha mi művészek is ugyanolyan fáradtak vagyunk, jetlagünk van, vannak rosszabb napjaink, de amikor kimegyünk a színpadra, akkor megosztjuk a közönséggel azt az örömet, amit a zene ad. 
 
Amikor van egy kis szabad ideje – például ha egy koncert miatt több napot tölt el egy városban –, mit szeret csinálni? 
 
A gond az, hogy nagyon kevés szabadidőm van, gyakorolnom kell, készülni a következő koncertre, de ha több időm akad, akkor felfedezni egy várost fantasztikus dolog. Megismerni a helyi kultúrát, ételeket… 
 
Kóstolta már a magyar ételeket? 
 
Igen! Leonidasszal ma este vacsorázni megyünk. Még nem tudom hova, de holnap szívesen elmondom (nevet)! Szeretek ugyanakkor sportolni is… 
 
Hogy könnyebb legyen cipelni a csellót? 
 
Akár (nevet), de a sok utazás mellett jó dolog egy kis mozgással levezetni a sok felgyülemlett feszültséget, rossz energiát.
 
Van kedvenc koncerthelyszíne? 
 
Mindegyik koncertterem, mindegyik közönség különleges. Mindnek saját története, kultúrája van, amivel szeretek kapcsolatba kerülni. Ez van a zenében is, akárcsak az épített dolgokban. 
 
Tervez még visszatérni Budapestre? 
 
Még semmi sincsen előre megtervezve, de remélem, újra meghívnak majd Budapestre! 
Békési Botond
2019.05.31
|


Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.