Holdmúzeum 1969. Művészet és világűr

Budapest, Vasarely Múzeum, június 13. - szeptember 22.
A Vasarely Múzeum rendhagyó kiállítással emlékezik meg a holdra szállás 50. évfordulójáról, ami a hidegháború legkiélezettebb időszakában megvalósult, a technológiába vetett bizalom eufóriáját közvetítő alkotásokon keresztül mutatja be a művészet és a világűr kapcsolatát.
A válogatás az „űrművészet” létrehozására irányuló, fél évszázaddal ezelőtt megfogalmazott elképzelésnek állít emléket. Kevésbé ismert, ugyanakkor ikonikus példákon keresztül dokumentálja a művészek azon vágyát, hogy a jövőben a földi kötöttségektől megszabadulva, az univerzum egy másik pontján, akár a Holdon is bemutathassák alkotásaikat. Victor Vasarely csak ritkán látható, kozmikus témájú művei mellett többek között felelevenítésre kerül a görög szobrász, Vassilakis Takis egy 1960-ban végrehajtott akciója, aminek során az első asztronauta, Gagarin utazását megelőzve, az „űrbe lőtte” a költő Sinclair Beilest, igaz, csak képletesen. 
 
A kiállítás fókuszában a világűrbe került első műalkotásként számon tartott Moon Museum (Holdmúzeum) áll. Ez utóbbi, körömnyi méretű tárgy létrehozásában a korszak legjelentősebb New Yorkban élő művészei, köztük Andy Warhol, Robert Rauschenberg, Claes Oldenburg és az ötletgazda, Forrest Myers is részt vett. A mű egyik példányát egy NASA alkalmazott segítségével csempészték be a holdkompba, majd az Apollo–12 legénysége 1969. november 19-én juttatta el a Földet kísérő égitestre. 
2019.06.03
|
(3 kép)


Játék
Egy nehéz sorsú zenész hirtelen felfedezi, hogy ő az egyetlen ember a Földön, aki emlékszik a Beatles zenéjére.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.