Kedvenc helyek

Diabolus in musica: Ørdøg-akusztik

[ acoustic / rock ]
Budapest, Trip Hajó, június 19. 19:00
A Dunán való „bulizás” mostanság nem olyan önfeledt szórakozás már, inkább passzol egy vörös és fekete tematika a fedélzetre lépéshez. A Trip akusztikus programjai amúgy is tartalmasak: magvas szövegek és melankólia is bőven megfér a fröccsözés mellett.
Egy könyvbemutatóhoz kérték fel Vörös Andrásék 2014 óta létező formációját, hogy akusztikusan is játsszanak éjsötét Ørdøg-számaikból. Ennek nyomán idén márciusban egy EP is született: a felnőtt-színezős borítójú tok négy fekete dalt rejt. Ezek egyike sem kapcsolódik különösebben a Slayerhez: saját kompozíció a Portador De Luz, az Óriás leszel és a Kitalálhatnád is, melyek mellett egy Isten Háta Mögött-nóta, a Tavaszi nemződüh is helyet kapott. A frontember mellett Nagy-Miklós Péter (azaz WackorMiki) vezeti elő az intimebb, szolidra fazonírozott repertoárt. 
 
Ingyenes! 
Air
2019.06.05
|


Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Már a lelőhelyeken az új Pesti Est! Fotózkodj vele ha látod, használd a #pestiestles hashtaget, és mi belépőkkel ajándékozunk meg! #jatek #hashtagjáték #nyeremenyjatek #kulturalisjatek
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.