Belestünk a Pixar varázsüzemébe

A Pesti Est exkluzív helyszíni beszámolója
A földkerekség minden tájáról érkeztek újságírók a kaliforniai Emeryville-be, hogy beleshessenek a világ legjobb animációs filmstúdiója, a Pixar boszorkánykonyhájába. Az apropót a Toy Story 4. premierje adta, ami különösen fontos projekt a cég történetében. Mi is ott voltunk.
Ami számodra maga a varázslat, másoknak csak egy munkahely. Amikor a kisbuszunk San Franciscóból odaér a belvárostól úgy félórányira lévő Emeryville-be reggel fél kilenc körül, itt is csak kezükben kávéspoharat tartó irodisták tömkelegét látja, akik a Pixar rendszámos (az ajándékboltjukban is árulják) autójukkal gyorsan leparkolnak, hogy aztán helyet foglaljanak a Steve Jobsról elnevezett épület egyik irodájában.
 
A bejáratnál Woody és Buzz, A hihetetlen család tagjai és a Verdák szereplői fogadnak életnagyságú változatban, egy feltűnő vitrinben pedig a Pixar összes fontosabb díja foglal helyet, köztük kilenc Oscarral, szóval mondhatom, hogy nem mindennapi látvány. A dolgozók egy Pizza Planet nevű büfében vehetik meg a reggelit, a mosdóajtóknál Woody és Jesse jelzik, hogy a férfi vagy női egységnél állunk, és a tágas előtérből még egy jókora moziterem is nyílik, amiben természetesen a legmodernebb vetítőrendszer és hangtechnika kapott helyet, nem véletlenül. 
 
A cégnél hagyomány, hogy az éppen készülő filmjeik (egy egész estés animációs film elkészítése 4-5 év, így mindig egyszerre több projekten dolgoznak) nyers változataiból vetítéseket tartanak, ahol minden részlegvezetőjük jelen van, hogy utána megvitathassák egymással és a rendezővel azt, hogy mi az, ami jó, és mi az, amit talán másképp kellene csinálniuk. Általában pár havonta tartanak egy ilyen vetítést, összesen 8-10 nagy stábvetítés szokott összejönni egy filmből a készítés ideje alatt.
 

 
Új kihívások előtt 
 
Az évek során a Pixarnak rendszeresen meg kellett küzdenie a technológia jelentette kihívásokkal, hiszen olykor a legragyogóbb ötleteik kapcsán is kiderülhetett, hogy a digitális technológia még nem elég fejlett ahhoz, hogy megvalósíthassák őket. Csak az elmúlt néhány évben állt elő az a helyzet, hogy már egy olyan masszív renderpark áll rendelkezésükre, és olyan fejlett szoftverekkel dolgoznak, hogy bátran elmondhatják: nem ismernek lehetetlent. Persze azt mondani, hogy mindent lehet, azért túlzás lenne. A határidő és a limitált költségvetés miatt időnként még mindig ütközhetnek falakba. Ennek ellenére szeretik magukat kihívások elé állítani. 
 
Érdekes módon a korai Toy Story részeknél még az okozott gondot, hogy hihető emberkaraktereket készítsenek, ma már ez számukra a könnyebbik út. Egy-egy különleges játékfigura megalkotása sokkal nagyobb kihívással jár. A Toy Story franchise-ban például most először szerepel olyan karakter, amit egy gyerek készített. Villit a kislány Bonnie rakja össze az óvodában egy kukába kidobott műanyag evőeszközből, ragasztóból, gyurmából és más hasonló nyalánkságokból, és mivel az így összetákolt játék nem túl stabil, a karakterfejlesztési osztály borzasztóan élvezte, hogy egy ingatag mozgású, rengeteg különféle anyagból összerakott, kicsit szétcsúszott figurával dolgozhat, akit az egyszerűsége ellenére kellett szerethetővé varázsolni. Több mint fél év alatt legalább ötven különféle Villi készült, mire elégedettek lettek az eredménnyel.  
 

 
A határok feszegetése 
 
A legnagyobb önszívatást azonban egy új helyszín jelentette. A film jó része egy sötét és poros régiségboltban játszódik, ami a maga 750 négyzetméteres nagyságával már önmagában méretes, de ami igazán gondot jelentett, az volt, hogy tízezer (!) különböző régiséget helyeztek el a teremben, amiket egyenként ki kellett dolgozniuk. A csapat két évet dolgozott azon, hogy hihető régi gramofonok, öregnek látszó festmények és kopott családi étkészletek lakják be a helyet, ami a játékok szemszögéből nézve szinte akkora, mint egy város. A különleges környezet megvilágítása is macerás volt, és mivel rengeteg üveges tárgy is akadt, a visszatükröződésekkel is rendesen megszívatták magukat.  
 
Azonban jöhet bármilyen technológiai kihívás, Josh Cooley rendező szerint még 2019-ben is a legnagyobb gondot a jól elmesélt történet, vagyis a jó forgatókönyv jelenti. A történetet folyamatosan átírták, ráadásul kis híján megcsúsztak, ugyanis az utolsó pillanatban megváltoztatták a végkifejletét. Tartottak attól is, vajon a Woody hangját kölcsönző Tom Hanks kilenc év után visszatér-e a karakterhez, de amikor a színész bement hozzájuk és elkezdte olvasni a sztorit, szinte azonnal elkötelezte magát a projekt mellett. Ugyan új sztár szinkronhangok is érkeztek – például Keanu Reeves –, azt is sikerült megtudnunk, hogy a Pixarnál alapvetően nem sztárokat keresnek, hanem a karakterekhez illő hangokat. A castingcsapatuk mindig ajánl nekik pár opciót, ők pedig vakon, pusztán a hang meghallgatása után választanak, és így olykor belefutnak egy sztár hangjába is. 
 

 
Az archívum 
 
Miután felvásárolta őket a Disney, az anyacég azonnal jelezte nekik, hogy szükségük lesz egy archívumra. Mivel a terv jókora épületet igényelt, sokáig nem találtak ilyet a főhadiszállásuk mellett, ám miután nemrég üressé vált egy raktárház a környéken gyorsan lecsaptak rá, és most már alig egy utcányira a központtól található a teljes archívumuk. Az archívumba táskát, kabátot, ételt és italt nem lehet bevinni, és a belül teljesen fehér falak közt egy hipermodern könyvtár és múzeum sajátos keverékét találjuk. 
 
A tárlatvezetőnk leginkább az első, 1995-ös Toy Story kapcsán mutat nekünk érdekességeket. Előkerül például két deszkalapra szögelt sportcipő, amin a stábtagok azt gyakorolták, hogyan mozoghatnak a kis, zöld, műanyag katonák az első részben. Korai vázlatokon látni, hogy Woody eleinte egy hasbeszélő bábu volt, és Buzz is eléggé másnak indult ahhoz képest, mint ami lett belőle. Az archívum olyan részletes, hogy még azok a nyolcvanas évekből származó újságcikkek is megvannak nekik kivágva, amik a Pixar alapításáról először adtak hírt. Az archívum önmagában nem látogatható múzeumként, de az itt található értékekből szoktak vándorkiállításokat szervezni: ott jártamkor épp azt mondja a vezető, hogy Prágában lehet megnézni a Pixar kiállítást.  
 
Bő nyolc órát töltök el összesen a Pixar falai között, és bár fényképeket csak az udvaron és az előtérben készíthetek, a folyosókon szerencsére szabadon mozoghatok. Ez már csak azért is jó hír, mert a hely felér egy múzeummal: a korábbi filmek szereplőinek vázlatai, festményei és szobrai láthatók itt nagy számban mindenfelé, filmfanatikusként ezek között mászkálni pedig jókora ajándék. A látogatásom végére még azt is elfelejtem, hogy alapvetően szkeptikus voltam a Toy Story 4.-gyel kapcsolatban, hiszen a harmadik rész tökéletes befejezésnek tűnt. A Pixar azonban szerencsére nem olyan, mint sok másik stúdió: ha ők belefognak egy folytatásba, akkor tényleg egy történetet akarnak elmesélni, nem pedig csak egy újabb bőrt lehúzni egy korábbi sikerfilmjükről.  
 
Tulu
2019.06.17
|
(25 kép)


Film premierek

Tel-Avivban minden megtörténhet

belga-francia-izraeli-luxemburgi vígdráma, 100 perc, 2018

Seveled

magyar romantikus vígjáték, 95 perc, 2019

Sarkvidéki akció

amerikai-angol-dél-koreai-indiai-japán-kanadai-kínai animációs film, 90 perc, 2019

Pamacs, a Mikulás kis rénszarvasa

kanadai animációs film, 89 perc, 2018

Léghajósok

amerikai-angol kalandfilm, 100 perc, 2019

Élősködők

dél-koreai thriller, 132 perc, 2019

Akik már nem öregszenek meg

angol-új-zélandi dokumentumfilm, 99 perc, 2018
Játék
Egy kellemesnek ígérkező családi vacsora feszültséggel teli, kínos estébe csap át.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.