Milyen is volt Farkas Gábor Chopinje?

Farkas Chopinje (Vigadó, 2019. június 5.)
Június ötödikén egy, a Vigadóban megrendezett koncert keretében hallhatta a közönség először Farkas Gábor zongoraművész új, Chopin-albumának anyagát, amely már a lemezboltok polcain is megtalálható.
A kora nyári langyos estéhez könnyen társíthatjuk a Párizsban élő lengyel szerző műveit, amik az általuk generált hangulattal még inkább kidomborítják a szirupos nyáreste érzését. 
 
A koncert egy kisebb cserével kezdődött, mivel a meghirdetett sorrenddel ellentétben nem a balladákkat, hanem az impromptu-ket vették előre a sorban, ami – a műfaj karakteréből adódóan – egy jó dramaturgiai húzás volt. 
 
Személy szerint Chopin nem tartozik a legkedvesebb zeneszerzőim közé, de azt meg kell hagyjuk, hogy mindennemű mélyebb gondolat és belső fejtegetés elhagyása mellett, pusztán a nyugalom és könnyedség érzéséért nagyon szeretem hallgatni. Ha jobban belegondolunk, valahol ez is a funkciója Chopin zenéjének, lévén nem széles publikumnak, hanem a szalonok kicsi, intim világának komponált. 
 
Azonban térjünk vissza a koncert első feléhez! Az impromptu-blokk nem hagyott bennem mély nyomot, ahogyan Farkas játéka sem. Az amúgy érzékenyen és pontosan játszó, a rubatokat és az előadói szabadság egyéb eszközeit jól alkalmazó zongorista most valahogy egy kissé aránytalannak bizonyult számomra. Talán a darabosabb crescendók, a túlságosan is frázisokban gondolkodó játék és a túlságosan is fémesen csilingelő brillante részek miatt érezhettem így. Igaz, az impromptu pillanatnyi, szinte spontán darab, röpke gondolat – vagy gondolatok –, a fragmentáltság nem tesz neki jót. Előnyösebb lett volna a zene gondolatmenetét kevésbé markánsan elválasztva felépíteni.  
 
Az első félidőt az f-moll fantázia zárta, amely Chopin egyik legkedvesebb darabja volt a szabad, szinte improvizatív stílusa miatt. A szerzőjéhez viszonyítva monumentális darabhoz azonban sokkal inkább illett az előbbiekben kritikával illetett fragmentáltság. Ebben a darabban a témák elválasztása és laza kötőszövettel való egybefűzése lényegesen arányosabban történt meg. Egyedül a túlzengett brillante volt egy kicsit zavaró. 
 

 
A koncert második fele már jóval mélyebb zenélést ígért a balladákkal. Ha az elsőnél nem is, de a másodiktól kezdve megkaptuk a kellemes Chopin-ballada érzést, néhol kimondottan szép, érzékeny részekkel. A darabokkal való telítődés elmaradt. Talán jobb is így, mivel ezeknek a zongoradaraboknak az érzésekre gyakorolt hatása andalító tud lenni. Ebben az etapban Farkas visszatért valamennyire ahhoz a játékmódhoz, amelyről őt ismerem és, ami miatt szeretem hallgatni. 
 
Az estét ráadásként egy mazurka zárta. A kicsit lendületesebb darab lekísérte az elmúlt negyedórák édes andalgását és egy kis frissességgel engedte a közönséget útjára a pesti nyárba. 
 
A koncert hibáit ellensúlyozza a tény, hogy Farkas Gábor legújabb lemezének anyaga ízlésesen és határozott tematikával került összeállításra, ami egy jól hallgatható Chopin-albummá teszi. Igaz, a kiadványhoz még nem jutottam hozzá, de tartalmát tekintve egy jó vételnek tartom, de nem elmélyült, elemző hallgatásra, inkább egy jó könyv és némi jégbehűtött száraz pezsgő mellé a kora esti napfényben fürdőző teraszra. 
 
Békési Botond
2019.07.01
|


Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.