Charlie angyalai 16 év után térnek vissza a nagyvászonra

A nagy hollywoodi filmstúdiók közül a Sony és a Paramount áll a legcefetebbül működő franchise-ok terén. Ennek köszönhető, hogy lényegében minden korábbi sikerüket előveszik az archívumból, majd leporolva újraforgatják vagy folytatást készítenek hozzá.
Erre a sorsra jutott a Charlie angyalai is, ami utoljára 2003-ban jelentkezett a mozikban, és 16 év bőven elég idő manapság egy ráncfelvarráshoz. A Sonynál úgy döntöttek, egy igazi, dögös, feminista akciófilmet forgatnak, ezért a színész/rendező Elizabeth Banksnek adták a rendezői széket.
 
Az egyik főszerepet elvállaló Kristen Stewart szerint azért fontos az új Charlie angyalai, mert az előítéletekkel szemben megmutatja, hogy a nők nem mindig rivalizálnak egymással, hanem nagyszerűen együtt tudnak dolgozni, és tudják egymást segíteni. Banks szerint az új film nem remake-je vagy rebootja lesz a korábbi mozifilmeknek, hanem a folytatása, melyben eltelt némi idő, ezért már új angyalok állnak Charlie szolgálatában.  
 
A film sztorija szerint a Townsend Ügynökség tevékenysége immár nemzetközivé vált: ha biztonságról és nyomozásról van szó, ők csak a legjobbakkal dolgoznak. Egy csapatnyi szuperképzett angyal áll a privát ügyfelek szolgálatára, akiket egy csapatnyi Bosley irányít. Amikor egy nagy cég mérnöke szivárogtatni kezd egy új, veszélyes technológiáról, az angyaloknak lépnie kell. 
 
(Hazai bemutató: 2019. november 14.)
 
 
2019.07.01
|


Film premierek

Az oroszlánkirály

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Az oroszlánkirály 3D

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Yao utazása

francia-szenegáli vígdráma, 103 perc, 2019

Senki többet

amerikai dokumentumfilm, 98 perc, 2018

Nicky Larson - Ölni vagy kölni?

francia akcióvígjáték, 91 perc, 2018

Fehér éjszakák

amerikai horror, 147 perc, 2019

Anna

francia akcióthriller, 119 perc, 2019
Játék
A törvény embere, Luke Hobbs és a kitaszított Deckard Shaw szövetségre lépnek, amikor egy kibernetikailag felturbózott ellenség fenyegeti az emberiség jövőjét.
Filmek a TV-ben
18:15
Bizonyítás
amerikai filmdráma, 2005
18:15
Nyomoz az anyuci
amerikai krimi, 2004
18:35
Sztárom a párom
angol romantikus vígjáték, 1999
18:35
Anyák napja
amerikai romantikus vígjáték, 2016
18:40
Majd elválik
amerikai romantikus film, 1998
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.