Wonder Woman 1984

Mivel a premier még arrébb van, a sztoriról is csak nagyvonalakban lehet tudni. Ezúttal a nyolcvanas években járunk, Wonder Woman most a hidegháborús Szovjetunióval kerül konfliktusba, és megismerkedik a képregénybeli ősellenségével, Cheetah-val (nem egyenlő Tarzan majmával).
Amikor a Wonder Womant bemutatták, maga a Warner sem számított rá, hogy akkora siker lesz, így amikor ez bekövetkezett, elkezdődött egy viszonylag hosszúra nyúlt egyeztetés Patty Jenkins rendezővel a visszatérésről. Végül sikerült megállapodniuk, és nem titok, hogy Jenkinsnek a második részen túl már megvan a koncepciója egy harmadik filmre is. Ez már csak azért is praktikus, mert a Warner három önálló Wonder Woman filmre szerződtette Gal Gadotot.

A hat hónapos forgatást – amiben komoly szerep jut majd a szerelmi szálnak, már ha hihetünk a rendezőnek – 2018 júniusában kezdték, és év végére készen is voltak, közben pedig forgattak Angliában a Leavesden stúdióban, Londonban, Washingtonban a Kapitóliumnál, a Lincoln szobornál, a Smithsoniannél, egy virginiai plázában, majd ellátogattak Andalúziába, Tenerifére, jártak Almerirán, szóval James Bondot megszégyenítően sok helyszínen dolgoztak. Az első rész stábjának nagy része visszatért, és egyedül a Warner forgalmazói stratégiája okozott fejtörést az alkotóknak. A stúdió olyan lelkesedéssel kereste a legjobb premierdátumot, hogy négyszer is sikerült módosítaniuk rajta, és végül azért döntöttek a június mellett, mert az első résznél bevált a kora nyári bemutató.
2019.07.22
|


Film premierek

Ugye boldog vagy?

német vígjáték, 80 perc, 2019

Jó srácok

amerikai vígjáték, 95 perc, 2019

Volt egyszer egy… Hollywood

amerikai szatíra, 161 perc, 2019
Játék
Az Oscar-díjas Robert Zemeckis rendezésében érkezik ez a merész, varázslatos és időszerű film, amely magával ragadó igaz történetet mesél el egy megtört férfiról, aki rádöbben, hogy a művészi kreativitás képes meggyógyítani a lelken esett sebeket.
Filmek a TV-ben
18:10
Viszlát, Christopher Robin
angol életrajzi film, 2017
18:10
Ízlésficam
amerikai vígjáték, 2006
18:20
Út a Marsra
mexikói kalandfilm, 2017 (feliratos)
18:35
Thelma
norvég horror, 2017
18:45
Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi
amerikai akciófilm, 2001
JÁTÉK!!! Ma kerül ki a lelőhelyekre a legújabb Pesti Est. Fotózkodj vele bárhol a városban, használd a #pestiestles hashtaget, és mi tuti megajándékozunk egy pesti program belépővel! . . . #jatek #nyeremenyjatek #játék #posztolj #szelfizzpestiesttel
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.