Díszítőérzékkel átszőtt tudás” - Kőrössy Albert Kálmán építészete

Budapest, Ráth György–villa, június 15. - szeptember 15.
Kőrössy Albert Kálmán a századforduló magyar építészettörténetének méltatlanul elfeledett alakja, aki nemcsak Lechner Ödön magyaros formanyelvének követője volt.
Életművén keresztül bemutatható a Hauszmann Alajos épületeiről ismerős historizálás, a német Jugendstil hazánkban teret nyert szellemisége, a magyar fauna és flóra korai megjelenése századfordulós építészetünkben, sőt még Kós Károly és a Fiatalok művészetére jellemző homlokzatok és az art déco geometrikus formái és szimmetriája is. Az építész születésének 150. évfordulója alkalmából a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ rendezésében szeptember 15-ig látható a „Díszítőérzékkel átszőtt tudás” - Kőrössy Albert Kálmán építészete című kiállítás a Ráth György-villában. 
 
A kiállításon nemcsak a szecesszió különböző, hazánkban is jelenlévő irányzataival ismerkedhetnek meg a látogatók az építész életművén keresztül, de arra is fény derül, hogy hol élt és tanított egykor Babits Mihály, melyik kávézóba szökött ki a szanatóriumból Ady Endre egy kasszás kisasszony kedvéért, hol kötötték Zita királyné csokrát, vagy ki készítette Fedák Sári szőrmebundáját.  
 
2019.07.29
|


Játék
A germán elektronikus zenész nem először tesz kísérletet arra, hogy a tiszteletére megtelő Hajót elkösse, és egészen a Balkánig vigye.
Már az összes lelőhelyen kint van, fotózd vagy fotózkodj vele, használd a #PESTIESTLES hashtaget, és mi belépőkkel ajándékozunk meg! #jatek #nyeremenyjatek #varosiseta #programajanlo #instajatek
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.