Restaurálják Tutanhamon koporsóját

A luxori sírhelyről Kairóba szállították át a világ egyik leghíresebb műtárgyát, Tutanhamon koporsóját, amely első alkalommal esik át restauráláson azóta, hogy 1922-ben Howard Carter brit régész felfedezte.
Tutanhamon az ókori Egyiptom XVIII. dinasztiájának egyik utolsó fáraója volt, aki fiatalon, 17-19 évesen – uralkodásának 10. évében – halt meg, és történelmi jelentőségét leginkább az adta, hogy sírja teljes épségben megmaradt. Tutanhamon Királyok völgyében található sírja egy igazi régészeti szenzáció volt a fáraó szarkofágjával, az egymásba helyezett három koporsóval és benne a múmiával, valamint a múmián talált aranymaszkkal. A kétméteres koporsót nemrég szállították át a Királyok völgyéből a gízai piramisok közelében újonnan épülő Nagy Egyiptomi Múzeumba, restaurálása előreláthatólag legalább nyolc hónapot vesz majd igénybe. 
 
(The Art Newspaper)  
2019.08.08
|


Játék
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban.
First Festival Mexicano - ma délután és este. Sörbemutató zene és ételek. Itt ma jó lesz bulizni! #cornjuan #firstfestivalmexicano #mexikó #mexikóisör #programajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.