Az Akik maradtak a hivatalos magyar nevezés az Oscarra

Az Oscar-díjra nevező bizottság döntése értelmében Magyarországot a 2019. évi „nemzetközi film” kategóriában Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje képviseli az Oscar versenyben. Tóth Barnabás szinkrontolmácsokról szóló Susotázs című rövidfilm vígjátéka tavaly felkerült a 10 legjobb előszereplős alkotás közé az Oscar szűkített listájára.
Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövőre 92. alkalommal átadásra kerülő Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2018. október 1 - 2019. szeptember 30. között mutatnak be hazai moziforgalmazásban. A Filmakadémia áprilisban változtatta meg a korábban „idegennyelvű filmnek” nevezett kategória elnevezését „nemzetközi film” kategóriára, melybe az Egyesült Államokon kívül gyártott, és nem angol nyelvű egészestés mozifilmek nevezhetők.  
 
A hivatalos magyar Oscar nevezésről döntő szakmai testületben Fekete Ibolya filmrendező, Havas Ágnes Filmalap vezérigazgató, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató, Kovács István, Török Ferenc és Sándor Pál filmrendezők vettek részt.  
 
Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjének világpremierje a napokban volt Kolorádóban a legendás Telluride Filmfesztiválon, ahová magyar filmek közül legutóbb a Saul fia kapott meghívást. A mértékadó, amerikai Variety magazin filmkritikusa a magyar filmet „kitűnő, megrendítő alakításokkal előadott mesének” nevezte. Az Akik maradtak egy lélekemelő, könnyedséggel és melegséggel teli történet a szeretet gyógyító erejéről a második világháború utáni Budapesten.  
 

 
A Jászai Mari-díjas Hajduk Károly és az ígéretes tehetségű Szőke Abigél főszereplésével készült film hazai premierje szeptember 19-én a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában lesz, majd szeptember 26-tól lesz országszerte látható a mozikban a Budapest Film forgalmazásában.  
 
Az Akik maradtak F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve alapján készült, a forgatókönyvet Tóth Barnabás és Muhi Klára írták, az operatőr Marosi Gábor, a vágó Mógor Ágnes, a producerek Mécs Mónika és Mesterházy Ernő.  
 
Aladár (Hajduk Károly) magányos nőgyógyász. Egyik fiatal páciense, Klára (Szőke Abigél), dacos kamaszlány, aki makacsul „várja haza” szüleit a haláltáborból a második világháború utáni Budapesten. Kettejük egymásra találása áll a viharos történelmi időkbe ágyazott film középpontjában. Klára impulzív és makacs kamaszból fokozatosan fiatal nővé érik a férfi óvó szárnyai alatt, míg az orvos élete új értelmet nyer a lányról való gondoskodás által.  
 
Amerika leghíresebb filmes megmérettetésén az Amerikai Filmakadémia képviselői választják ki január elején az öt jelölt játékfilmet, amelyek végül a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért versenyre kelhetnek. A jelöltek listáját 2020. január 13-án hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak ünnepélyes átadására február 9-én kerül majd sor Los Angeles-ben.  
 
2019.09.04
|


Film premierek

Rambo V. – Utolsó vér

amerikai akciófilm, 89 perc, 2019

Folyékony arany

magyar dokumentumfilm, 77 perc, 2019

Az Aranypinty

amerikai filmdráma, 149 perc, 2019

Ad Astra – Út a csillagokba

amerikai-brazil sci-fi, 122 perc, 2019

János vitéz

magyar animációs film, 70 perc, 1973
Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Filmek a TV-ben
H
16
K
17
Sze
18
Cs
19
P
20
18:15
Légy a Valentinom!
amerikai romantikus vígjáték, 2016
18:20
Ilyen az élet
amerikai vígjáték, 2010
18:20
P.S. I Love You
amerikai romantikus vígjáték, 2007
18:35
Thelma
norvég horror, 2017
18:40
Bűnvadászok
olasz akcióvígjáték, 1976
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.