Senkinek sem szabadna abbahagynia a meseolvasást – Interjú Kékkovács Marával és Hannus Zoltánnal

A Budapesti Operettszínház és a Budapest Bábszínház művészeivel a 8. Színházak Éjszakája alkalmából beszélgettünk
Mindketten azt vallják, hogy nincs réteg- vagy korosztályműfaj, és voltaképpen egész életünkben mesék vesznek körül minket, csak mindig máshogy nevezzük őket – Kékkovács Marával és Hannus Zoltánnal beszélgettünk.
Mindketten különleges műfajjal foglalkoztok. A zenés színház és a bábszínház azonnali szerelem volt? 
 
Kékkovács Mara: Prózai színházból indultam, a mai Pesti Magyar Színházban voltam stúdiós három évig. Ezután indult be a zenés vonal, innen ugyanis a Színművészeti Egyetem operett-musical szakára vettek fel. 2001-ben végeztem, és rögtön az Operettszínházba szerződtem, így most a zenés színház jóval erősebb része az életemnek. Ám itt is vannak olyan előadások, például a Mesemasa és az aranylevél, a Virágot Algernonnak vagy a Menyasszonytánc, ahol a prózai rész egyenrangú a zenéssel. 
 
Hannus Zoltán: Én szintén prózai színészként indultam, sok kanyar után a ’90-es években kerültem a Stúdió K-hoz, ahol Fodor Tamás irányítása alatt évről évre születtek bábelőadások is, sőt ki is alakítottunk magunknak egy sajátos technikát. Később aztán úgy döntöttem, hogy tovább nyitok a báb felé, néhány évet töltöttem különböző vidéki bábszínházakban, miközben persze vállaltam szabadúszó munkákat Budapesten is, végül pedig megkeresett Meczner János a Budapest Bábszínház igazgatója, hogy volna-e kedvem velük dolgozni. 
 
Mi miatt döntöttél végül a báb mellett? 
 
H.Z.: Azt tapasztaltam azokban az években, amikor mindenféle műfajjal foglalkoztam párhuzamosan, hogy a bábban sokkal több a kihívás, sokkal több dolgom van benne, hiszen minden pillanatban legalább háromféle dologra kell figyelnem, és ez izgatott benne leginkább. 
 
Mind a zenés színház, mind a bábszínház kapcsán kialakult az a kép, hogy rétegműfajról van szó, vagy elsősorban egy bizonyos korosztálynak szól. Mit gondoltok erről? 
 
K.M.: Szerintem ez csak előítélet. Sokáig élt a köztudatban például, hogy a bábszínház pusztán gyerekeknek való dolog. De szerencsére az elmúlt 10-20 évben éppen ennek az ellenkezője bizonyosodott be, és ez számomra is nagy felfedezés volt. A lányom révén én is rengeteg bábelőadást láttam, és jó volt megtapasztalni, hogy egyre nő a felnőtt közönségnek készülő produkciók száma. 
 
H.Z.: Azzal kezdeném, hogy idézném a Budapest Bábszínház szlogenjét: a báb nem korosztály, hanem műfaj. Csodálatos felnőtt előadások készülnek úgy bábbal, mint vegyes technikával, akár 16+-os előadások is, hiszen ez ma már nem számít rétegszínháznak. Persze az tagadhatatlan, hogy a széles közönségnek, ha meghallja azt, hogy bábszínház, először a Vitéz László ugrik be, amiben az egyik kesztyűsbáb üti a másikat, de talán ez lassacskán változik. Arról nem is beszélve, hogy voltaképpen akár előadásonként is kialakulhat önálló műfaja a bábszínháznak, A vihar című előadásunkban például élőszereplő vagyok, és elkezdem úgy a mondatot, hogy a bábpartnerhez beszélek, majd az őt mozgató színésszel fejezem be. A játékszabályok ily módon tulajdonképpen minden alkalommal újrateremtődnek. 
 
Különösen igaz ez az interaktív előadásokra. Nektek milyen tapasztalataitok vannak e téren? 
 
K.M.: Most kezdtem egy kicsit beleásni magam ebbe a műfajba. Először elindultam a Boldizsár Ildikó-féle meseterápiás vonalon, utána pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végeztem el egy színházi nevelési továbbképzést, és már van egy gyerekcsoportom is, akikkel három éve dolgozunk együtt. Nagyon fontos, hogy éveken át kísérjek egy ilyen csoportot, hogy megérezzem azokat a lelki rezdüléseket, amire szüksége van egy bizonyos korosztálynak, hiszen egy elsős egyáltalán nem arra fogékony, amire egy harmadikos. Hihetetlenül gyorsan változnak az érdeklődési körök, ráadásul mindenkinek más utat jár be a fantáziája, és más megoldókulcsai vannak bizonyos problémákhoz. Nekem éppen ezért izgalmas egy ilyen interaktív előadás – mint amilyen a Mesemasa és az aranylevél is –, ugyanis minden annak a függvénye, hogy milyen csapat ül éppen velem szemben.  
 
H.Z.: Sőt kisebb különbségek is vannak, hiszen ha egy első osztályossal találkozol ősszel, akkor ő tulajdonképpen még óvodás, de tavasszal már egészen más hangot tudsz vele megütni, már csak azért is, mert időközben megtanult közösen dolgozni a többiekkel. A drámapedagógia kapcsán pedig nagyon komoly munka folyik az országban, és a mi munkánkhoz is fontos szakemberek kapcsolódnak, számunkra is izgalmas, amikor egy-egy előadás mellé készül egy feldolgozó vagy felkészítő foglalkozás, hiszen mindig gyökeresen más élményt nyújtanak. 
 
Számotokra mitől tudnak még izgalmasak lenni a mesék? 
 
K.M.: Ha jobban belegondolunk, akkor valójában minden történet mese, csak később regénynek, novellának vagy színdarabnak nevezzük őket. Mindegyik ugyanazokból az összetevőkből áll, hiszen mindegyik történetnek van tétje, kockázata, vannak bennük hősök és antihősök, akik mozgatják az adott világot. A hősök komoly döntéseket hoznak, melyik úton induljanak, kinek a segítségét fogadják el, kiét utasítsák vissza stb. Annak idején Boldizsár Ildikó azt mondta, hogy egy bizonyos korosztály fölött, például egy tinédzser csoportnál már ne úgy kezdjük a foglalkozást, hogy „hoztam egy mesét” – mert esetleg úgy érzik, hogy a mese csak gyerekeknek szól –, hanem használjuk azt a szót, hogy sztori, vagy történet. A lényeg, hogy kezdjenek el figyelni, bárhogyan is nevezzük az elmesélni kívánt történetet. 
 
H.Z.: Szerintem soha senkinek sem szabadna abbahagynia a meseolvasást. Különös, hogy éppen a visszájáról tudom ezt megmagyarázni, én ugyanis a mesékben mindig a drámát keresem, ha színészként kezdek vele foglalkozni. Minden mesében meg lehet ugyanis találni azt az élő történetet, amitől minden korosztály számára érvényessé válik, még akkor is, ha először nem gondolnánk, milyen mélységei vannak. 
 
K.M.: A gyerekcsoportomnál azt tapasztalom, hogyha bátorítást kapnak, akkor nagyon hamar elkezdenek ők maguk is mesékben gondolkodni. Már az idei Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó fesztiválon előadott történetben is sok saját ötletük belekerült, de most elhatározták, hogy a jövő évire ők írják majd a teljes történetet. 
 
H.Z.: Én is azt tapasztalom, hogy nagyon örülnek annak, ha teret adunk a fantáziájuknak, és bármit mondhatnak, ami éppen az eszükbe jut, mi pedig azt fűzzük tovább a színpadon. Ez óriási sikerélmény számukra, és persze számunkra is. 
 
A zenés színházon és a bábszínházon kívül mivel foglakoztok? Vannak kalandozásaitok? 
 
H.Z.: Igyekszem mindig több lábon állni szakmailag, ez úgy-ahogy sikerül is. A főállásom mellett elemi szükségem van arra, hogy időről időre részt vegyek kisközösségi alkotómunkában is, mert egyszerűen egy ilyen csapat másfajta próbafolyamatot engedhet meg magának, és itt tudok találkozni új emberekkel. Határozottan megfiatalít, ha egy olyan csapatba csöppenek bele, ahol más korosztályokkal, szokásokkal, reflexekkel kerülhetek kapcsolatba, hiszen ettől rengeteget tudok gyarapodni mind emberileg, mind szakmailag. 
 
K.M.: Én az Operettszínházban dolgozom, színházi nevelési produkciókat máshol nem csinálok. Van viszont egy zongoraművész barátom, Somlai Valéria, akivel rendhagyó irodalom- és énekórákkal foglalkozunk. Vele készítettünk tavaly Arany János és Kodály Zoltán életéről egy-egy feldolgozó órát. Az Arany Jánosról készült rendhagyó óra az V. László köré épült, de sokat beszélgettünk a Petőfivel való levelezéséről, a régi és modern Arany fordításokról is. Megfejtettük az Arany saját kezével rajzolt képes rejtvényét, verset írtunk a kedvenc szavaiból. Szeretjük megbolondítani ezeket a foglalkozásokat, zenével és jó adag humorral felfrissíteni. Több mint harminc órát tartottunk az elmúlt évben különböző általános iskolákban, és mivel nagy volt rá az igény, már gondolkodunk a következő projekten. Ez szorosan kötődik majd a klasszikus zenéhez, a Háry Jánost, a Péter és a farkast, a Varázsfuvolát, illetve a Négy évszakot fogjuk feldolgozni játékos keretek között, egy kis kézműveskedéssel kiegészítve. 
 
A következő évadban milyen feladatok várnak rátok a színházban? 
 
K.M.: Mi A Szépség és a Szörnyeteggel kezdünk, azután elvisszük Izraelbe a Menyasszonytáncot, karácsonykor felújítjuk az Isten pénzét, és persze játsszuk tovább az Ének az esőbent, a Virágot Algernonnakot, és idén ünnepeljük a Musicalmesék 10. születésnapját is. 
 
H.Z.: Én a Holdbeli csónakossal kezdek, majd a második félévben készül egy Rumcájsz, és persze visszük tovább az idén hetvenéves színház igen széles repertoárját. Hála istennek, sok népszerű és sikeres előadásunk van műsoron, azt például már nagyon várom, hogy A vihart felújítsuk ősszel. 
 
 
 
Dézsi Fruzsina
2019.09.05
|


Középpontban a középkor.
Budapest, Budapesti Történeti Múzeum - Vármúzeum, 2019. november 15. - 2020. március 15.

Bak 80.
Budapest, acb Attachment, 2019. november 15. - 2020. február 28.

Bak 80.
Budapest, acb Kortárs Művészeti Galéria, 2019. november 15. - 2020. február 28.

Játék
A bulihimnuszokat társadalmilag érzékeny, egyben kellően ironikus szövegekkel megspékelő svéd trió új albumát mutatja be.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.